Florence Mirsky Los Angeles-i kastélyát csütörtökön kora reggel feldúlta három fegyveres férfi, akik pontosan tudták, hol találják a széfét.

Koordinált betörés volt

A vállalkozó házvezetőnőjét és barátját hajnali 1:30 körül, fegyverrel ébresztették, majd megkötözték és megfosztották mobiltelefonjaiktól. A házvezetőnő jelentése alapján a rendőrség úgy véli, hogy a razzia egy belső munka része volt – közölte a Daily Star.

A 40 éves Mirsky, aki egykori barátjával, a Grammy-díjas producerrel, Scott Storch-csal lakott a házban, 100 000 dollár (számolva nagyjából 31 millió forint) jutalmat ajánl a gyanúsítottak elfogásáért.

“Egyenesen a szekrényemhez mentek, a házvezetőnőm mondta. Tudták, hogy a széfem a szekrényben van. Jelenleg nem vagyok jól lelkileg. Van egy két és fél éves kisfiam, és soha többé nem mehetek vissza a házba” – nyilatkozta az influenszer.

A jelentések szerint az egyik betörő gépfegyverrel, egy másik pedig puskával volt felfegyverkezve.

Vállalkozó vagy influenszer, minek mondják manapság

Mirsky társalapítója volt a Koko Nuggz édességmárkának, és az övé az a részesedés is, amely korábban az exének nevén volt. A 2015-től 2018-ig tartó kapcsolatuk során született egy gyermekük, ami Mirsky-t még jobban megrémíti a hazatéréstől.

Scott Storch producer nyolc Grammy-díjjal büszkélkedhet, valamint Drake-től Justin Timberlake-en át és Beyonce-ig terjedő együttműködések sztárlistája. A Ring ajtócsengő technológiának köszönhetően Mirsky házvezetőnője riaszthatta őt az ország másik felén, New Yorkban.

Az üzletasszony ezt követően hajnali 3 órakor jelentette a Los Angeles-i rendőrségnek az otthoni betörést. A tény, hogy a férfiak, tudták, hová mennek értéktárgyakért, feltehetően egy belsős munkává teszi az esetet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.