Bill Gates tizennégy vakcinaprojektet támogat, valamint társvezetője a Covaxnak, a Covid-vakcinák fejlődő országokban történő terjesztésére irányuló kezdeményezésnek.

Nem győzi sürgetni a kormányokat

Bill Gates szerint a kormányoknak több pénzt kéne áldozniuk a jövőbeli járványok terjedésének megelőzésére és megakadályozására, ugyanis úgy gondolja, olyanok jöhetnek, amelyek a koronavírusnál sokkal több halálos áldozattal járhatnak – írta a Liner.

Ezek az oltóanyagok hatalmas változást hoztak, rengeteg életet mentettek meg, és nagyon gyorsan kijutottak. De a kép vegyes – nem jutott el a megfelelő mennyiség olyan gyorsan a fejlődő országokba, ahogy azt szerettük volna

– mondta Gates.
Hozzátette, hogy a támogatókra és a gazdag kormányokra hárul a vakcinákkal kapcsolatos egyenlőtlenségek kezelése is.

Jó befektetés

Szerinte sokkal okosabbaknak kéne már lennünk és fel kell készülnünk a következő alkalomra. Ha most fektetjük ebbe a pénzünket, akkor óriási károkat kerülhetünk el később.
“Amikor arról beszélünk, hogy milliárdokat költünk a több ezer milliárd dolláros gazdasági károk elkerüléséhez és az életmentéshez, akkor ez elég jó életbiztosítási befektetésnek tűnik” – tette hozzá.
Kiemelte, hogy a jövőbeli felkészülés segítséget nyújthat a jelenlegi problémák leküzdésében is, mint az AIDS, a TBC és a malária elleni harc, ezek ellen szintén készülnek vakcinák, amelyek hatékonyak lehetnek.

Mint arról beszámoltunk, Bill Gates-ről, a Microsoft társalapítójáról jópár összeesküvéselmélet született már a koronavírus-járvány alatt. Azonban nem ő szabadalmaztatta a Covid-19 vírusát, viszont már több mint félmilliárd dollárt fordított a járvány megfékezésére.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.