Sokkolta és felháborította a bőnyieket a családon belüli erőszak. 20 éves bátyja verte és megerőszakolta 12 éves, sérült húgát. A kislányt kórházba szállították.
Megerőszakolta a gyanú szerint, egy 20 éves fiú a 12 éves húgát vasárnap, (szept. 21.) este nyolc óra tájban, Bőnyön. Az eddigi információk szerint az idősebb testvér tolta ki kerekesszékes húgát a játszótérre. Itt töltöttek el egy rövid időt. Innen a temetőhöz vezető bekötőútra vitte. Ott történhetett meg az erőszak. Ezután véresen, külsérelmi nyomokkal tolta haza a 12 éves lányt.
Amikor a szülők meglátták a kislányt, azonnal hívták a rendőröket. A 20 éves fiú el akart szökni a rendőrök elől, de nem sikerült neki.
Kapcsolódó cikk
Gyomorforgató: Egy orosz feleség arra buzdította a katona férjét, hogy erőszakoljon meg nőket Ukrajnában
Nemzetközi körözést adtak ki ellene.
A falubeliek elmondása szerint alkohol és drog hatása alatt állhatott, amikor az erőszakot elkövette. A szülők átöltöztették a kislányt, majd kórházba vitték. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy műteni kellett. Édesanyja jelenleg is mellette van. A győri kórházban ápolják – írta a Kisalföld.
“A kislánynak négy testvére van, de már csak ő és 20 éves bátyja élnek a szülőkkel. Ő a legfiatalabb. Betegen született, kerekesszékbe kényszerült és beszélni sem tud” – ezt már a település polgármestere, Farkas János mondta a Borsnak. Ahogyan azt is, hogy a 20 éves férfival korábban nem voltak problémák, vagy legalábbis nem volt róla tudomásuk.
Kapcsolódó cikk
Egy betörő egymás szeme láttára megerőszakolta az anyát és 14 éves lányát
Életfogytiglanra ítélték.
A család nagyon szerény anyagi körülmények között élt. Volt, hogy a hivatal is segített nekik anyagilag. Ahogyan most is minden segítséget megkapnak a hivataltól, tette hozzá a polgármester.
Kerestük a rendőrséget is az ügyben. Kérdésünkre elmondták, hogy szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt büntetőeljárást indult a 20 éves férfi ellen. A bíróság a szökés és elrejtőzés veszélye miatt, egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte.
Kapcsolódó cikk

Egy nőt elraboltak és hat napon keresztül megerőszakoltak – Meglepő módon tudott megmenekülni
Nehéz helyzetben is képes volt gondolkodni.































