Soha ekkor összeget nem fizettek még a Nobel-díjas fizikus egy leveléért: az Isten-levél 2,89 millió dollárért (826 millió forint) kelt el, pedig az aukciót szervező Christie's előzetesen 1-1,5 millió dolláros leütési árral számolt. A keddi árverésen két, névtelenséget kérő telefonos licitáló között dőlt el a küzdelem négy perc alatt. A kéziratot 2008-ban 404 ezer dollárért vásárolta meg egy magángyűjtő egy londoni aukción.
Soha ekkor összeget nem fizettek még a Nobel-díjas fizikus egy leveléért: az Isten-levél 2,89 millió dollárért (826 millió forint) kelt el, pedig az aukciót szervező Christie’s előzetesen 1-1,5 millió dolláros leütési árral számolt. A keddi árverésen két, névtelenséget kérő telefonos licitáló között dőlt el a küzdelem négy perc alatt. A kéziratot 2008-ban 404 ezer dollárért vásárolta meg egy magángyűjtő egy londoni aukción. A relativitáselmélet atyja halála előtt egy évvel írta az „Isten-levélként” emlegetett dokumentumot, amely egyedülálló bepillantást enged a világ egyik legbriliánsabb elméjének Istenről, vallásról, zsidóságról alkotott nézeteibe.
1920
Albert Einstein Istentagadó Levele / Fotó: Christie’S
A Nobel-díjas fizikus 1954. január 3-án, egy évvel halála előtt vetette papírra a levelet, német nyelven. Sorait Erik Gutkind filozófusnak szánta, miután elolvasta a tudós Choose Life: The Biblical Call to Revolt (Válaszd az életet: a bibliai felszólítás a lázadásra) című könyvét.
“Az Isten szó számomra nem más, mint az emberi gyarlóságok kifejeződése és terméke, a Biblia pedig kétségkívül tiszteletre méltó, ám mégis primitív legendák gyűjteménye, amelyek emellett meglehetősen gyerekesek is. Legyen az bármily kifinomult is, semmilyen magyarázat sem tud meggyőzni ennek ellenkezőjéről” – írta a német származású tudós, aki 1921-ben kapott fizikai Nobel-díjat.

Korunk egyik legnagyobb elméjének kultikus tárgyát árverezik el – Contextus magazin

Az On the Shoulders of Giants (Óriások vállán) című online árverésen Hawking 22 személyes tárgya mellett Isaac Newton, Charles Darwin és Albert Einstein által írt dokumentumokat is eladásra kínálnak október 31. és november 8. között. Hawking Táguló univerzumok tulajdonságai című doktori értekezésének öt másolata közül az egyikre is lehet licitálni az árverésen, értékét 100-150 ezer fontra (36-54 millió forintra) becsülik.
Tavaly októberben Jeruzsálemben a várt 5-8 ezer dollár helyett 1,56 millió dollárért (437 millió forint) kelt el Einsteinnek a boldogság titkáról kézzel írt, mindössze két rövid mondatból álló eszmefuttatása. A feljegyzést 1922-ben adta Albert Einstein egy küldöncnek borravaló helyett Tokióban, ahol előadó körúton járt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet