Málta és néhány sziget a brit kormány zöld utazási listájára kerül, Magyarország továbbra is „sárga”

Jövő szerdától a Máltából érkezők karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Angliába – jelentette be csütörtökön a brit közlekedési minisztérium. Ez azt jelenti, hogy ismét van egy EU-tagország a brit kormány „zöld” utazási listáján. Magyarország egyelőre a karanténkötelezett sárga országok listáján marad.

Zöld út az egzotikus nyaralóhelyeknek

Grant Shapps közlekedési miniszter ugyanakkor a hivatalos bejelentéssel egy időben, a Twitteren csütörtök este közzétett bejegyzésében hangsúlyozta: a kormány szándékai szerint a Nagy-Britanniában élők közül azoknak, akik a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták, a sárga kategóriás, vagyis elvileg karanténkötelezett országokból hazatérve szintén nem kell majd elkülönítésbe vonulniuk. Ez az enyhítés „a nyár későbbi szakaszában” várható.

Málta mellett jövő szerdától a zöld listára kerül több más kedvelt turistaparadicsom, köztük Barbados, Bermuda, a Baleári-szigetek, Madeira, Antigua és Barbuda, valamint a Brit Virgin-szigetek. A brit kormány május 17-én léptette érvénybe a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszert, amely zöld, sárga és vörös kategóriák alapján határozza meg, hogy Angliába milyen feltételekkel lehet külföldről beutazni. Jórészt ugyanezt a rendszert követi az Egyesült Királyság másik három országa, Skócia, Wales és Észak-Írország is.

A brit közlekedési tárca csütörtök este közzétett részletes ismertetése szerint hat ország – a Dominikai Köztársaság, Eritrea, Haiti, Mongólia, Tunézia és Uganda – a legszigorúbb, vörös kategóriába került át a jövő héttől. A vörös kategóriába sorolt országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be, de érkezésük után nekik a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében kell tölteniük a kötelező tíznapos karantént. E karantén költsége minden egyes beutazó esetében 1750 font (több mint 700 ezer forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük.

Magyarország és Nagy-Britannia viszonylatában az alábbi utazási szabályok érvényesek

A zöld kategóriában van a legkevesebb ország: ide tartozik Izrael, Szingapúr, Ausztrália, Új-Zéland, Brunei, Izland, Gibraltár, a Falkland-szigetek, a Feröer-szigetek, az együtt nyilvántartott dél-atlanti Dél-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek, a szintén együtt szereplő Szent Ilona, Tristan da Cunha és Ascension szigetei, és jövő szerdától Málta, valamint a vele együtt átsorolt néhány szigetország és brit függő terület.

A 167 országot számláló sárga kategória a legnépesebb. A brit kormány ide sorolja Magyarországot és – a zöld kategóriába jövő szerdától átkerülő Málta kivételével – az összes többi EU-tagállamot, így a brit turisták legkedveltebb nyaralóhelyei közé tartozó Spanyolországot, Portugáliát, Görögországot, Franciaországot és Olaszországot is. Portugália egy ideig – az EU-tagállamok közül egyedüliként – a zöld kategóriába tartozott, de e hónap elejétől szintén átkerült a sárga csoportba, miután megugrott az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma.

A sárga kategóriás országokból érkezőknek tíz napot karanténban kell tölteniük, indulásuk előtt egy, érkezésük után két koronavírustesztet kell elvégezniük, és a két angliai szűrővizsgálathoz szükséges eszközöket még indulásuk előtt saját költségükön meg kell rendelniük angliai tartózkodási címükre a brit kormány erre kialakított online felületén.

A brit közlekedési minisztérium azonban csütörtökön késő este ismertetett közleményében megerősítette, hogy „a nyár későbbi szakaszától” mentesíteni kívánja a karanténkötelezettség alól azokat, akik a sárga kategóriás országokból érkeznek, de a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták.

A szaktárca ismertetése szerint ez az enyhítés várhatóan szakaszosan lép életbe, és először azokra vonatkozik majd, akik Nagy-Britanniában élnek. A tájékoztatás szerint a minisztérium szándékában áll annak az útmutatásnak a visszavonása is, amely nem tiltja ugyan, de nem is javasolja a Nagy-Britanniában élőknek a sárga kategóriába sorolt országok felkeresését.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból