Az egyik menetrend szerint közlekedő vonat ablakát Kőbánya-felső vasútállomásnál dobálta meg a feldühödött ember. A rendőrség az elkövetőt három órán belül elfogta, aki elmondta, hogy a barátnője idegesítette fel.

A X. Kerületi Rendőrkapitányságra 2022. augusztus 9-én délelőtt érkezett bejelentés, amely szerint egy férfi megdobta az egyik menetrend szerint közlekedő vonat ablakát – közölte a rendőrség.

A vonat vezetője a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy a Budapest, Kőbánya-felső vasútállomásnál a Sülysáp felé haladó vonatot vezette, mikor az állomásra érkezve lassított.
Ekkor látta, hogy a vezetőfülke jobb oldali ablakát egy férfi megdobta egy kővel, ami attól pókhálószerűen betört.

Az ismeretlen ezután újra felvette a követ és még három alkalommal megcélozta az ablakot, majd elfutott.

Kapcsolódó cikk

A dobálót személyleírása és ruházata alapján a kőbányai rendőrök azonosították, és három órán belül elfogták.
A dobálót személyleírása és ruházata alapján a kőbányai rendőrök azonosították, és három órán belül elfogták.
A 26 éves M. Mátyást a közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének gyanújával kihallgatták.

Elmondta, hogy előző nap összeveszett barátnőjével, és idegességében dobálta meg a vonatot. Az esetben nem sérült meg senki – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.