A Nemzeti Kulturális Alap 2025 végén egy titokban felállított, háromfős ideiglenes kollégiumon keresztül közel 17 milliárd forintot osztott szét – olyan kedvezményezetteknek, akik feltűnően sokat szerepeltek a Fidesz kampányrendezvényein. A listán Pataky Attila cége 150 millió, Tóth Gabi magánszemélyként 5 millió, cégén keresztül további 9 millió, Kis Grófo és Dopeman egyenként 5 millió, Deák Bill Gyula 100 millió forintot kapott. Mellettük olyan cégek is megjelennek a kedvezményezettek között, mint Orbán Ráhel ismerősének családi vállalkozása 300 millió forinttal, vagy egy 2025 szeptemberében alapított cég, amely alig két hónappal megalakulása után 500 millió forintot kapott az NKA-tól.
Kapcsolódó cikk
Az ügyet Molnár Áron robbantotta ki, aki Magyarország Kedvenc Reggeli Műsorában felolvasta a névsorokat, és felhívta a figyelmet arra, hogy a döntésekről törvény szerint a megítéléskor kellett volna tájékoztatni a nyilvánosságot – ez azonban csak az ügy nyilvánosságra kerülése után történt meg. A Független Előadó-művészeti Szövetség ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt.
Hankó aláírása nélkül egy forint sem mehetett
A botrány kulcsszereplője Hankó Balázs, a leköszönő kulturális és innovációs miniszter. Molnár Áron szerint a pénzosztás két csatornán futott: a „790-es listáról” egy háromfős kör döntött, míg a 447-es pályázati kód alatt futó miniszteri keret felett Hankó egy személyben rendelkezett. A jogszabályok szerint minden ilyen kifizetéshez szükséges volt a miniszter aláírása – vagyis Hankónak biztosan tudnia kellett az elosztásról. A törvény előírta volna a megítélt támogatások és a döntéshozó kuratórium tagjainak nyilvános közzétételét is az NKA honlapján, ez azonban csak akkor történt meg, amikor Molnár Áron nyilvánosságra hozta a neveket.
Kapcsolódó cikk
Az RTL riportere ezzel szembesítette Hankó Balázst – a miniszter válasza azonban nem az elvárható elszámoltatás volt. „A kultúrát teljes egészében megvalósító döntések születtek” – fogalmazott homályosan, majd arról kezdett el beszélt, hogy az idén 100 éves Kurtág György nem segítette a Fidesz kampányát, ahogyan a Czifra György tiszteletére rendezett fesztivál sem volt kampányrendezvény. Amikor a riporter pontosított, és konkrétan Kis Grófóra és Dopemanre kérdezett rá, Hankó válasz nélkül elsietett.
A teljes háló: Fásy-lány, Mága-fotós és NER-es bizniszek
A kedvezményezettek névsora messze túlmutat a kampányzenészeken. Fásy Ádám lányának cége, a ZSAM-ART Production Kft. 101 millió forintot, Fásy Ádám saját cége 88,9 millió forintot kapott. Egy 2026 februárjában alapított cég, amelynek tulajdonosa Mága Zoltán hivatalos fotósa volt, 500 millió forintot vett fel. A Bayer Zsolt alapította Trianon Múzeum Alapítvány 150 milliót, a kormányközeli European Conservative hírportál 105 milliót, az Orbán Ráhel-közeli Budapest Art Center 300 milliót kapott. A Rubicon Mohácsról készít dokumentumfilmet 315 millióból, az Ypsylon Média – amelynek jogelődjét egy volt MTVA-kommunikációs igazgató alapította – rock- és popzenei interjúsorozatra kapott 200 milliót.
Kapcsolódó cikk
A Telex szerint az NKA-ban évtizedek óta dolgozó szakemberek sem hallottak a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumáról, amelyen keresztül a pénzek egy részét kiosztották. A kollégium 2025 szeptemberében alakult – és tagjai neve sem volt nyilvánosan elérhető addig, amíg Molnár Áron fel nem fújta az ügyet. Hankó Balázs a Telexnek azt állította, hogy a 17 milliárdból 78 alkotó kapott átlagosan 3,1 millió forintot – ez azonban matematikailag mindössze 244 millió forintot tesz ki, nem 17 milliárdot.
Hankó Balázs aláírása nélkül egyetlen forint sem mehetett ki az NKA-ból – mégis, amikor szembesítették a 17 milliárdos osztogatással, a miniszter egyszerűen elsétált a mikrofon elől.
A 17 milliárdos NKA-botrány az egyik legsúlyosabb örökség, amelyet a Fidesz az új kormányra hagy. A Független Előadó-művészeti Szövetség feljelentése már a Központi Nyomozó Főügyészségen van, Molnár Áron pedig azt ígérte, hogy a következő napokban további részletekkel áll elő. Hankó Balázs beül a Fidesz új parlamenti frakciójába – ami azt jelenti, hogy az elszámoltatás immár nem politikai, hanem jogi kérdés.
Kapcsolódó cikk
