A 444.hu több, egymástól független forrására hivatkozva írja: Matolcsy Ádám, a volt jegybankelnök Matolcsy György fia egy logisztikában és szállítmányozásban tapasztalt magyar céget bízott meg legértékesebb vagyontárgyainak Dubajba juttatásával. Az autókat, bútorokat és egyéb ingóságokat vasúton, konténerekben indították útnak – vélhetően valamelyik európai kikötőben rakják majd hajóra, és juttatják el az Egyesült Arab Emírségekbe.

A lap azt nem tudja megállapítani, hogy a folyamat – amely hetekkel ezelőtt még zajlott – lezárult-e már. Azok közül az autók közül, amelyeket nem vitetett Dubajba, Matolcsy Ádám többet eladott.

Porsche-gyűjtemény és befektetési logika

Matolcsy Ádám korábban Porsche 911 Targákat gyűjtött. Amikor ez nyilvánosságra került, azt nyilatkozta: befektetési céllal vásárolt ugyanolyan kivitelű és típusú autókat, hogy „egy későbbi együtt értékesítés esetén nagyobb értéknövekedést érjen el velük.”

Egy-egy kocsi szállítmányozásának költsége az európai sztenderdek alapján nagyjából 1600 dollárról indul, de ennek akár a többszöröse is lehet.

Dubai mint otthon

Matolcsy Ádám 2024 őszén közölte a Direkt36-tal, hogy elköltözött Magyarországról, és életét főként külföldi érdekeltségeiből és megbízásaiból fedezi. A Direkt36 akkoriban arról is írt, hogy Matolcsy Ádám luxusvillát bérel Dubajban.

A 444.hu most azt is megírja: jegybank-közeli forrásuk szerint Matolcsy György, a volt jegybankelnök is hónapok óta Dubajban tartózkodik, és csak ritkán – néhány hetente – és rövid időre utazik haza.

A 444.hu most azt is megírja: jegybank-közeli forrásuk szerint Matolcsy György, a volt jegybankelnök is hónapok óta Dubajban tartózkodik, és csak ritkán – néhány hetente – és rövid időre utazik haza.