A KIMBA-perben – amelyet a Csepeli Birkózó Club indított a Németh Szilárd által alapított Kozma István Birkózó Akadémia alapítványa ellen – csütörtökön folytatódott a tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke pár órával korábban még szokásos módon nézett ki a közösségi médiában közzétett felvételein – a tárgyalóterembe azonban már jókora ragtapasszal a szeme alatt érkezett. A vallomás tartalma legalább annyira figyelemre méltó volt, mint a megjelenése.

Az ügy lényege: 2016-ban a Csepeli Birkózó Club két minisztériumtól összesen 2,4 milliárd forintot kapott birkózólétesítmény építésére. Előbb Simicskó István államtitkár aláírásával érkezett 400 millió forint a Béke téri csarnok felújítására, majd Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől 2 milliárd egy birkózó akadémia létesítésére. A papírokon mindkét esetben a Csepeli Birkózó Club szerepelt kedvezményezettként – mégis, tisztázatlan körülmények között a pénz átkerült Németh Szilárdhoz és az alapítványához, aki abból felépítette a KIMBA RSD-parti csarnokát.

„Nem emlékszik" – a vallomás, amely több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol

Németh vallomástételéről a fideszes, de Németh-tel kritikus Csepe Info így számolt be: „Németh Szilárd nem emlékszik. A politikus nem tudja, hogy 2015-ben mi történt az önkormányzatban a Csepeli Birkózó Club pénzeivel, ugyanis akkor már nem volt önkormányzati képviselő – állította.” A vallomás során egyéb kérdésekre sem kapott kielégítő választ a bíróság. Arra, hogy ő-e jelenleg a birkózó szövetség elnöke, Németh így felelt: „Most is az vagyok, jelenleg. Vagy már leszedtek? Nem tudom.”

Ez az állapot különösen figyelemre méltó egy olyan politikustól, aki a Fidesz alelnöke, évtizedeken át az egyik legbefolyásosabb fideszes politikus volt Csepelen, és akinek neve szorosan összefonódott a helyi sportélet finanszírozásával.

A csarnok, amelybe nem engedték be a klub tagjait

Az ügy sajátos csavara, hogy a per mégsem az állami pénz vélelmezett magáncélra fordítása miatt folyik – hanem azért, mert Németh össze is veszett az eredeti kedvezményezettel. Az építkezés közben konfliktus alakult ki a klub és Németh között, a végén pedig a politikus nem engedte be a Csepeli Birkózó Clubot abba a csarnokba, amely a papíron nekik kiutalt állami pénzből épült. Az elzárást úgy valósította meg, hogy évi 36 milliós bérleti díjat szabott meg – amelyet a klub nem tudott kifizetni, hiszen a KIMBA teljes évi bevétele is kevesebb volt ennél, miközben az állam állta az akadémia minden kiadását.

A klub azóta önkormányzati helyiségekben tartja az edzéseit. A perben az első, 400 milliós állami támogatásrészt és 134 millió forint kártérítést követelnek, így áll össze a több mint félmilliárdos igényük. A csarnok eközben alkalmanként fideszes kampányeseményeknek is helyet adott.

Németh Szilárd ragtapasszal a szeme alatt vallotta, hogy „nem emlékszik" arra, hogyan kerültek át 2 milliárd forintnyi, papíron egy birkózóklubnak szánt állami támogatások a saját alapítványához – majd arra sem tudott válaszolni, hogy jelenleg is a birkózó szövetség elnöke-e.

A KIMBA-per a NER működési logikájának egyik legtanulságosabb bírósági lenyomata: állami pénzek magánalapítványokba csatornázása, az eredeti kedvezményezettől való elzárás, és egy politikus, aki a tárgyalóteremben nem emlékszik semmire. A per most is folytatódik – technikai nehézségekkel: ezúttal a bíró nem tudott belépni a videórögzítő rendszerbe, és majdnem elmaradt a tárgyalás. A KIMBA-ügy korábbi tárgyalását ugyanúgy kellett megismételni, mert nem működött a felvevő. Mintha maga a rendszer sem akarná, hogy ez az ügy dokumentálva legyen.

nemeth szilard vallomas birosag sebtapasz

A legélesebb kritikát Juhász Hajnalka fogalmazta meg Ruff Bálint miniszterjelölti meghallgatásával kapcsolatban, amely a beszámolók szerint rendkívül feszült légkörben zajlott. A KDNP-s politikus úgy fogalmazott, hogy életében nem találkozott még ennyire bosszúvággyal vezérelt emberrel, aki zsigerből gyűlöli a konzervatív, keresztény Fidesz-világot. Sérelmezte továbbá, hogy a konkrét szakmai kérdéseire nem kapott érdemi választ, ehelyett Ruff Bálint folyamatosan csak az elszámoltatást ismételgette a bizottság előtt. A politikai leszámolások ígérete mindig is a radikális hatalomváltások velejárója volt, ahogy azt a huszadik század közép-európai története is oly sokszor bebizonyította.

Németh Szilárd István helyreigazítási kérelmét alább közöljük változtatás nélkül:

A cikkekben foglaltakkal szemben a valóság az, hogy én tettem Ábel Attila ellen rágalmazás miatt magánvádas feljelentést. Tehát, ebben a büntetőperben nem én vagyok, hanem Ábel Attila a vádlott. Ennek a bírósági eljárásnak lesz május 21-én a következő fordulója a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságon.

A Fővárosi Törvényszéken nem büntetőper, hanem egy polgári peres eljárás folyik. A felperes a Märtz József elnök képviselte Csepeli Birkózó Club, az alperes a Süle László kurátor képviselte Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány. Engem tanúként hallgatott meg a bíróság. Én a tisztelt bíróság előtt jogkövető és kötelességtudó magyar állampolgárként jelentem meg, s tettem tanúvallomást. Elővezetésemről szó sem volt. A következő tárgyalás június 4-én lesz.