Az igazságügyi minisztertől a kommunikációs igazgatóig, a frakció szóvivőjétől a TikTok-on hirdetőkig: a 2026-os választási kampány a valótlan állítások, manipulatívan összerakott videók, AI-generált tartalmak és hirdetési tilalmak megkerülésének eddig nem látott eszköztárát hozta. A Lakmusz tényellenőrző portál végigkövetette a kampányt, és a választás után összegezte a tanulságokat: azok a fideszes politikusok, akik ebben élen jártak, elveszítették körzetüket, a leginkább megtámadott tiszás jelöltek viszont simán bekerültek a parlamentbe.
Kapcsolódó cikk
Az új jelenség az volt, hogy a dezinformációt nemcsak hagyományos posztokon, hanem AI-generált tartalmakkal is terjesztették, sőt a közösségimédia-oldalak politikai hirdetésekre vonatkozó tiltásának kijátszásával is. Volt, aki homályos hátterű Facebook-oldalon keresztül, volt, aki egy közpénzzel finanszírozott civil egyesület nevében hirdette saját magát. A választás eredménye azonban legalábbis ebben a tekintetben egyértelmű ítéletet hozott.
Tuzson Bence: AI-videók, három fizetett hirdetőoldal – és 18 ezres vereség
A legtöbb furcsaságot a Lakmusz Tuzson Bence igazságügyi miniszter dunakeszi központú körzetében dokumentálta. Már februárban feltűnt a „Nem a mi háborúnk” nevű rejtélyes Facebook-oldal, amely háborús AI-videók hirdetéseivel szórta meg a körzet öt települését – és a videók feltűnő hasonlóságot mutattak a Fidesz Budapest hivatalos oldalára posztolt, azóta világhíressé vált fejbelövős videóval, illetve a Fidelitas sorkatonaság-ellenes petíciójával. Az oldal a Meta politikai hirdetésekre vonatkozó tilalmát kijátszva több mint 130 hirdetésben terjesztette a tartalmakat. Márciusban kiderült, hogy Tuzsont saját Facebook-oldala mellett három másik fizetett hirdetőoldal is promotálta, és homályos hátterű Facebook-oldalak az MKKP és a DK helyi jelöltjét is AI-videók hirdetésével igyekezett erősíteni a tiszás jelölttel szemben – mindkét párt közölte, semmi közük a hirdetésekhez.
Kapcsolódó cikk
Az igazságügyi miniszter mindezek ellenére több mint 18 ezer szavazattal kapott ki tiszás ellenfelétől, Miskolczi Orsolyától: a szavazatok mindössze 31 százalékát szerezte meg, míg a tiszás jelölt több mint 61 százalékot kapott. Tuzson sem egyéniben, sem listán nem jutott be az Országgyűlésbe.
Menczer Tamás: Orbán-merénylet, manipulált Weber-videó, ukrán nagykövet
A Fidesz kommunikációs igazgatójaként Menczer Tamás a kampányidőszak egyik legaktívabb dezinformátora volt. Februárban több más fideszes politikussal együtt arról beszélt Facebook-videóban, hogy „az ukrán sajtóban már Orbán Viktor meggyilkolása a téma” – ám hamar kiderült, hogy ezt egyetlen félreértelmezett Facebook-posztra alapozta, amelyen nem merényletre, hanem egy hipotetikus helyzetre utaltak. Később azt posztolta, hogy Manfred Weber elismerte: Magyar Péterrel együtt a frontvonalban harcolnak Ukrajnáért. A Lakmusz utánajárásából kiderült, hogy a videót manipulatívan vágták össze: Weber valójában arról beszélt, hogy felveszi a harcot a jobboldali populizmussal. Április elején pedig Sándor Fegyir ukrán nagykövetről állította, hogy The Atlantic-interjújában fizikai erőszakkal fenyegette meg a magyarokat – ez sem volt igaz: a nagykövet az orosz destabilizációs törekvésekre célzott.
Kapcsolódó cikk
Megszólaltak a Megafon sztárjai a bukás után: bocsánatkérés és új irányok a vereség másnapján!
Menczer Tamás egyéni mandátumát nem tudta megtartani, miután vereséget szenvedett Bujdosó Andreától a Pilisvörösvár-központú Pest 3-as választókerületben – ettől függetlenül tagja lesz a következő Országgyűlésnek, mivel a Fidesz listáján a bejutó 36. helyen állt. A választás után a Facebookon három posztban is jelezte követőinek, hogy „nem kell félni, nincs vége.”
Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője egyedül januárban 38 fizetett politikai hirdetést adott fel a tilalom ellenére – ezekből a Meta mindössze hatot távolított el, 32 gond nélkül átcsúszott a szűrőn. Rezsistopról készített videóját például három változatban, öt különböző platformon hirdette. Mindhiába: Budapest 13-as körzetében a szavazatok kevesebb mint 28 százalékát szerezte meg, ellenfele, a tiszás Müller Anna 20 ezerrel több voksot kapott és több mint 60 százalékkal nyerte a körzetet. Király Nóra a hirdetési tilalmat a TikTokon kerülte meg: videóit nem saját oldalán, hanem közpénzzel jól megtámogatott civil egyesülete, a Fiatal Családosok Klubja nevén hirdette. Csepelen 30 százaléknál ragadt, míg ellenfele 61 százalékot szerzett. Mindketten listán sem jutottak be a parlamentbe.
A 2026-os kampány egyik legtanulságosabb mérlege: akik a legtöbb AI-videót, manipulált tartalmat és hamis állítást vetették be, mind elveszítették körzetüket – azok a tiszások pedig, akiket a legtöbbet támadtak hamis anyagokkal, simán mandátumot szereztek.
A dezinformációs kampányok célpontjai közül Ruszin-Szendi Romulusz volt a leginkább tűz alatt: a Fidelitastól az orosz dezinformációs hálózatig sokan próbálták lejáratni egy állítólagos sorkatonaság-visszaállítási szándékkal és Jeffrey Epstein-féle hamis e-mailekkel megtámadott Forsthoffer Ágnessel együtt. Ruszin-Szendi kétezer szavazattal nyerte körzetét; Forsthoffer Veszprémben majdnem 20 százalékpontos fölénnyel győzött. Kapitány Istvánt hamis idézetekkel és manipulált interjúrészletekkel próbálták hitelteleníteni – ő a Tisza Párt listáján az 5. helyen szerepelt, és simán mandátumot szerzett. A 2026-os kampány dezinformációs mérlege tehát kettős: a hazugságok rengeteg energiát emésztettek fel, de a választók ítélete egységes volt.
Kapcsolódó cikk
