Gárdonyi Géza és Jókai Mór dedikált kötetei is egymilliónál magasabb áron keltek el
Több mint kétszáz könyvritkaságot árverezett el az Antikvarium.hu.

Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
Több mint kétszáz könyvritkaságot árverezett el az Antikvarium.hu.

Milan Kundera évek óta nem vesz részt nyilvános rendezvényeken, nevében a díjat franciaországi műveinek cseh fordítója, Anna Kareninová vette át.

A készítők célja, hogy a film kapcsolódjon a J.R.R. Tolkien könyvei alapján, Peter Jackson által rendezett hat korábbi filmhez.

Több magyarországi légkör- és éghajlatkutatással is foglalkozó kutatóintézet konzorciumot alakít a belépéshez.

A Kollektíva a legjobb nemzetközi film Oscar-díját elnyerő Még egy kört mindenkinek című alkotásnál is jobban tetszett a közönségnek.

A régészek egy lakópark építése előtt tárták fel a területet, amikor a különleges lelet előkerült.

Mészöly Miklós a tanyán írta meg az 1966-ban megjelent Az atléta halála és az 1968-ban kiadott Saulus című regényét, valamint az 1970-es Pontos történetek út közben című kisprózáját.

A Tickless Run a környezeti és egészségügyi kihívásokra egyaránt reagál.

Egy helyen összpontosulhat a környezetiparban a humánerőforrás kereslet és kínálat.

A Parlament nem engedné, hogy a Tanács és a Bizottság húzza az időt jogállamiság ügyben.
