Csombor Rita: Látogató

Időnként becsöngettél hozzám,
hogy szavakat ismételgess,
és Unikumba áztatott mazsolákkal dobálj meg,
de tegnap nem jöttél,
pedig az ajtó fedezékében vártalak.

A házunk falán nem volt túl eredeti a graffiti,
mindig úgy álltál az ismerős krikszkraksz előtt,
mintha színpad lenne,
semmi sem utalt arra,
hogy kibicsaklott a bokád.

Elképzeltem, ahogy bejössz,
majd jól ismert szájszaggal
és kézmozdulatokkal
célba veszel, de nem találsz el,
végül lerogysz mellém,
én pedig megérzem
fáslid savanyú illatát.

A nézőtéren vártalak.
Hadonásztam a festékszóróval,
újra-és újra tapsolni akartam,
de a hatásszünet folyton elmaradt.

Aztán az ajtót
magamra zártam.
Leültem a földre,
mormolni kezdtem,
és a bokám zsibbadása erősödött.

Reggel kimerészkedtem volna
a csengő miatt,
de mégse mozdultam,
nehogy elijesszelek,
ha mégis megjelennél.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.