Mary Trump, Donald Trump unokahúga szerint az elnököt azonnal el kell távolítani hivatalából

Donald Trump bátyjának lánya, Mary szerint ha nem lépnek fel kellő határozottsággal az elnök és a Kongresszusba betörő vandálok ellen, az a republikánus párt megsemmisüléséhez vezethet.

Mary Trump szerint Donald Trump mindenkit magával ránthat a szakadékba

„Tisztában volt azzal, hogy rosszak az esélyei, ezért úgy döntött, hogy mindent feléget maga után, még több felfordulást és megosztottságot szít. Ha veszít, akkor mindannyiunkat magával ránt” – nyilatkozta Mary Trump, Donald Trump pszichológus unokahúga két héttel az amerikai elnökválasztás (2020. november 3.) előtt.

mary trump donald trump eltavolitasa
Mary Trump / Fotó: The Guardian

Miután Joe Biden és Kamala Harris megnyerték a választást, a nő ismét aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy el nem tudja képzelni, a vereségét elfogadni képtelen elnök mivel fog visszavágni hátralévő hivatali idejében, írja a The Guardian.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Mary Trump tavaly nyáron, tehát még a választás előtt jelentette meg Donald Trump személyiségét pszichológusi szemmel is jellemző, leleplező könyvét, és az ősz folyamán számos részletes interjút adott a könyv promóciója során.

ABC News Exclusive: Mary Trump Interview with Stephanopoulos | ABC News

FULL INTERVIEW: Mary Trump speaks exclusively to ABC News about President Trump for the first time since the publication of her explosive new book.SUBSCRIBE ...

A múlt hét szerdai jelenetek őt is teljesen váratlanul érték. Megdöbbentette, hogy a Kongresszus épületébe betörő, a képviselői irodákat feldúló, konföderációs zászlókat és az auswitzi koncentrációs tábort idéző felsőket viselő vandáloknak Trump képes volt azt üzenni, hogy szereti őket.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

„Az elmúlt négy év esszenciáját láthattuk élő egyenes adásban. Bebizonyosodott, mennyire felhergelte és bátorította a köztünk élő legaljasabb embereket. Nincs most idő alaposan átgondolni a döntéseket, gyorsan kell cselekedni” – üzente a képviselőknek, hogy jogosnak tartja a 25. alkotmánymódosítási eljárás megindítását. Nem rejtette véka alá véleményét Mike Pence alelnökről, aki véleménye szerint a világ leggyávább embere, és a republikánus kormánytagokról sem, akik szerinte azért mondtak le közvetlenül a szerdai események után, mert a politikai következményektől tartanak. 

Itt a demokratikus intézményrendszerek leépítésének eredménye

Arra a kérdésre, hogy milyen következményekkel járhat a Trump-botrány a republikánus párt számára, azt válaszolta, hogy ha nem szavazzák meg az elnök eltávolítását, akkor az örökre rájuk nyomja ennek a történetnek a bélyegét, aminek végzetes következményei lehetnek rájuk nézve. Hozzátette, hogy a Biden-adminisztrációnak is sietnie kell, hogy közvetlenül a január 20-i beiktatás után mihamarabb nekilássanak a nyomozásoknak. Mary Trump szerint nem csak azt kell felderíteni, hogy a szerdai eseményeket előre megszervezték-e, hanem például a mexikói határnál elkövetett jogsértéseket is fel kell göngyölíteni.

Ne feledjük: ez az az ember, aki megpróbálta érvényteleníteni a levélszavazatokat egy világjárvány közepén. Ez az az ember, aki lemondásra kényszerítette a Pentagon magasrangú tisztviselőit, hogy saját kádereit nevezhesse ki a helyükre. Január 6-án ezért nem engedte a Pentagon hat órán át bevetni a Nemzeti Gárdát a felkelők ellen. A rendszer elbukott, mert hagyták, hogy ez az ember leépítse az ország demokratikus intézményrendszerét

– mondta Mary Trump, aki nem csak nagybátyja, hanem a Kongresszusban a demokrácia alapvetéseit lábbal tipró egyének elszámoltatását is követelte. 

Donny Goes to School - The President Show - Comedy Central

During a special trip to an elementary school, the president reads an incredible book to the kids and runs his immigration policy by his new pals. Watch more...

Elmondta, nem arról van szó, hogy Trump úgy véli, törvényesen nyert, hiszen életében még soha semmit nem nyert meg szabályosan. Számára kizárólag a győzelem fontos, az nem számít, hogy milyen megjegyzésekkel kell illetni. Éppen ezért a hátralévő időben sem szabad alulbecsülni.

Kevesebb mint két hét, és már nem védi meg az ovális iroda sem attól, hogy bepereljék, csődeljárás és büntetőeljárás induljon ellene. Fogalmam sincs, mit lép, de meg kell értenünk, hogy bármire képes. Ketyeg az óra

– tette hozzá Mary Trump

Meryl Streep már két éve, 2018 végén elmondta egy interjúban, hogy Donald Trump veszélyes. Hamarosan kiderül, mennyire marad egyedül január 20-ig és utána a bukott elnök. 


Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból