Évtizedek óta magabiztosan tudjuk, miként működik a saját fejünk: először érzékelünk egy ingert, alaposan átgondoljuk a lehetőségeket, majd meghozzuk a döntést, és végül cselekszünk. Tom James, az Indiana University pszichológiai és agytudományi tanszékének professzora a Journal of Cognitive Neuroscience lapban publikált tanulmányában rávilágított arra, hogy ez a megnyugtató belső narratíva nagy valószínűséggel csupán önbecsapás – írta meg a ScienceDaily. A kutató szerint az emberi agyban nem létezik semmiféle központi vezérlőegység vagy dedikált hálózat, amely ténylegesen döntéseket hozna.

A kognitív idegtudományban elterjedt lineáris modellt a szakmában csak szendvicsmodellként emlegetik: két meglehetősen fizikai réteg – az érzékelés és a mozgás – közé beszorítva feltételeznek egy absztrakt gondolkodási fázist. Bár a látásnak, hallásnak vagy a végtagok mozgatásának pontosan azonosítható idegi mechanizmusai vannak, a kettő közötti állítólagos döntéshozó fókuszpontnak nyoma sincs a szürkeállományban. Ami belső megélésre a szabad akarat határozott aktusának tűnik, az Tom James szerint nem más, mint az érzékelés, a testi reakciók és a környezet közötti folyamatos, megszakítás nélküli kölcsönhatás kimenetele.

A szendvicsmodell bukása és a Cartesian Theater csapdája

„Akcióink természetesen úgy érződnek, mintha a vágyainkon, hiedelmeinken és szándékainkon alapuló döntések okoznák őket” – mutatott rá az alapvető ellentmondásra Tom James. A professzor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy maga a döntés fogalma csupán egy hasznos nyelvészeti eszköz a viselkedés leírására, de nem egy fizikai folyamat. Daniel Dennett filozófus fizikalista keretrendszeréből kiindulva felidézte: míg a fizikai jelenségek kiválthatnak fizikai és nem fizikai eseményeket is, addig egy nem fizikai elvont fogalom – mint maga a döntés – képtelen közvetlen fizikai mozgást generálni az agyban.

Hogy állítását megértesse, James a tömegközéppont analógiáját hozta fel. A tömegközéppont egy rendkívül hasznos matematikai fogalom a fizikusok kezében, ám önmagában nem képes fizikai erőt kifejteni: nem tudod elmozdítani a tárgy tömegközéppontját anélkül, hogy magát a tárgyat ne mozgatnád. A professzor szerint ha feltételezzük, hogy az agyban ül egy felsőbb szintű döntéshozó, amely megfigyeli az adatokat és kiadja a parancsot, valójában semmit sem magyaráztunk meg. Ezzel csupán beleültettünk egy kisembert a saját fejünkbe, ami Dennett szavaival a Cartesian Theater csapdájához, vagyis egy végtelen regresszióhoz vezet, hiszen a kisember agyában is lennie kellene egy még kisebb embernek.

Szándékosnak látszó reakciók döntéshozó központ nélkül

A kutató elmélete igazolására egy lecsupaszított robotteljesítményt hozott fel példának. Az az egyszerű gép, amelyet mindössze néhányszor kilencven fokos érzékelővel és motoros modullal szereltek fel, képes tökéletesen követni a fal vonalát a térben. Kivülről nézve a robot működése megfontoltnak, stratégiai alapon felépítettnek és határozott szándékúnak látszik, noha az áramköreibe semmilyen döntéshozó rendszert nem építettek. „A robotba nincsenek beépítve döntések. Egyszerűen csak érzékeli a környezetét, és ennek megfelelően mozog” – magyarázta a professzor. Ha egy végtelenül egyszerű szerkezet képes központi vezérlő nélkül szándékosnak tűnő viselkedésre, az emberi agy összetett működése sem igényel felettes kontrollert.

Bár a gondolat elsőre ijesztőnek tűnhet, James nem tagadja a döntések létezését, csupán a funkciójukat helyezi teljesen új alapokra. A kognitív idegtudomány hagyományos, laboratóriumi kísérletei a mérhető, csőszerű feladatokra épültek, ám az új megközelítés szerint a döntéshozatal helyett a folyamatos reakciók összessége, az akcióválasztás vizsgálata a cél. Ennek megértéséhez a kutatóknak el kell hagyniuk a vonalas modelleket, és a test, az agy, valamint a külvilág egyidejű és folyamatos visszacsatolásait kell vizsgálniuk.

A felfedezés nemcsak az emberi tudat megértését forgathatja fel, de a mentális betegségek vagy a neurodegeneratív kórképek feltárását is teljesen új útra terelheti. Ahogyan az agysorvadás lassításának titka vagy a neurális hálózatok finomhangolása mutatja, a fejünkben zajló biológiai folyamatok megértéséhez az egész test és a környezet komplexitását kell górcső alá vennünk. Az Indiana University laboratóriumában jelenleg is zajlanak az olyan ökológiai pszichológiai mérések, amelyek a jövőben átrendezhetik az emberi elméről alkotott évszázados tévképzeteinket.