Betörtek hétfőn a németországi Drezdában a szász választófejedelmek és királyok palotájának világhírű kincstárába. Az első német sajtójelentések szerint az eset igen súlyos.

A szász uralkodók palotájának világhírű kincstárában keletkezett kár nagysága egyelőre nem ismert – közölte a Twitteren a szászországi tartományi rendőrség, hozzátéve, hogy mozgósították a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) helyszínelő szakértőit.

Drezdai Múzeum Lopás
Drezdai Múzeum / Fotó: Afp

Az első német sajtójelentések szerint az eset igen súlyos, meglehet, hogy a második világháború utáni német történelem legnagyobb szabású műkincsrablása történt a múzeumként működő drezdai uralkodói palota (Residenzschloss) kincstárában, a Grünes Gewölbe (Zöld boltozat) elnevezésű épületrészben, amelyben páratlan történelmi emlékeket és felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat állítottak ki.

Két Rembrandt-festményt akartak ellopni a műcsarnokból, de lebuktak

A Londontól délre lévő Dulwich képtárából két értékes Rembrandt-festményt akart ellopni egy tolvaj, a biztonsági intézkedéseknek köszönhetően azonban a kísérlet meghiúsult. A tolvaj szerda éjjel tört be a Dulwich Galériába, írja a . Az intézmény szerint az erős védelemnek és a rendőrség gyors reagálásának volt köszönhető, hogy nem sikerült ellopni a képeket.

A bűncselekmény összefüggésben lehet egy tűzesettel, amelynek következtében fennakadások keletkeztek a környék áramellátásában.

A Bild című lap értesülése szerint a betörők antik ékszereket és drágaköveket tulajdonítottak el, nagyjából egymilliárd euró (335 milliárd forint) értékben.

Hajnalban hatoltak be a kincstárba egy ablakon keresztül, előtte az épület közvetlen közelében felgyújtottak egy áramelosztó állomást, aminek következtében fennakadások keletkeztek a környék áramellátásában.

Az év átverése Magyarországon: Kilopták a győri múzeum éremgyűjteményét és hamisra cserélték az egészet

Hónapokig hamis gyűjteményt állíthatott ki az egyik győri múzeum, a tárlat eredetei darabjait ugyanis kilopták az épületből, erősítette meg az információit a Nemzeti Nyomozó Iroda. A hatóság tájékoztatása szerint különösen nagy értékre elkövetett lopás gyanújának bűntette miatt ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A lap azt írja, egyelőre nem tudni, hogy mikor cserélhették ki a hamis darabokra a műkincseket.

A bűncselekményt elítélte Michael Kretschmer tartományi miniszterelnök, aki hangsúlyozta, hogy nem csupán az állami műtárgygyűjteményt lopták meg, hanem “minket, szászokat”.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A kincstárban olyan értékeket őriztek, amelyekért Szászország évszázadok alatt keményen megdolgozott, és nélkülük nem lehet megérteni a szász történelme[/perfectpullquote]

– tette hozzá a politikus.

Michael Kretschmer Miniszterelnök Drezda
Michael Kretschmer Tartományi Miniszterelnök / Fotó: Getty Images

A helyenként zöldre festett boltozatáról elnevezett kincstárat Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király hozta létre 1723-ban.

Az évszázadok során háromezernél is több műalkotás – ékszerek, dísztárgyak, bútorok – gyűlt össze benne, és kezdettől nemcsak a műtárgyak őrzésére, hanem bemutatására, kiállítására is szolgált.

A palota, és benne a kincstár, a második világháború utolsó szakaszában, 1945 februárjában légitámadás következtében szinte a teljes drezdai belvárossal együtt nagyrészt romba dőlt és kiégett. A helyreállítás az ezredforduló után fejeződött be, a kincstár 2006 óta látogatható ismét.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.