A Keresztanyu nézői, Bokor Gézát, a legendás autóversenyzőt alakító Epres Attilát már nem láthatják a harmadik szériában, de nagy örömükre visszatér az RTL Klub hamarosan induló új sorozatában, a Hotel Margaret-ben.

Sokat sírt a felesége

A színész rengeteget dolgozik, még akkor sem érezte úgy, hogy lassítania kellene a tempón, miután kiderült, hogy szervezetét megtámadta a rák – közölte a Blikk.

“Nagyon nehéz időszak volt mögöttem, jól jött egy kis pihenés, ami sok mindenre rádöbbentett. Gyógyult rákbetegként pedig be kellett látnom: szükségem is van a pihenésre” – mesélte a karanténról Epres Attila, aki hat évvel ezelőtt győzte le a betegséget.

Elárulta, hogy akkor összeomlott a felesége, de előtte nem mutatta. “A feleségem a legfőbb támaszom. Ő sohasem sírt. De mint később kiderült, csak a jelenlétemben nem sírt. Pedig voltak válságos pillanatok, de ő egy pillanatig sem mutatkozott gyengének. Mindig jókedvű volt, és szerintem ez a legtöbb, amit valaki a másik gyógyulásáért tehet” – mondta.

Megtanulni nemet mondani

Hozzátette, hogy eleinte nagyon igazságtalannak érezte, hogy éppen őt támadta meg a kór. Felesége és gyerekeik úgy kezelték a dolgot, hogy majd túl lesznek rajta. Rengeteg lelki segítségre volt szükségük a sugárterápia mellett.
Epres Attila élvezi, hogy szabad lehet, miután megküzdött a gyilkos kórral és még nagyobb erővel vetette bele magát a munkába. A karantén idején sok mindent újra átgondolt, igyekezett befelé fordulni és új döntéseket hozott.

Tavaly nem újítottam meg a szerződésemet az Örkény Színházban, szabadúszó lettem. kevesebb feladatot is vállalok, tanulom, hogy nemet mondjak a felkérésekre. (...) Nem fogyasztok alkoholt, nem cigarettázom, erős vagyok

– árulta el a színész.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.