Az Esti Kornél első 2018-as koncertjével az Akvárium NagyHalljából jelentkezik.

A februári koncerten hallhatóak lesznek dalok a zenekar ötödik nagylemezéről is, amelytől sokat várhatunk – annak ellenére, hogy a zeneker énekes-gitárosa, Lázár Domokos nem hitte volna, negyedik albumuk a visszajelzések alapján az eddigi legérettebb, legjobban összerakott anyagnak bizonyult.

Estikornel2015
/ Fotó: Esti Kornél

Az Éjszaka van zúzósabb, dühösebb az előző lemezeknél, a szövegek hangulata azonban ugyanolyan sötét, ahogy a fiúk egy interjúban fogalmaztak:

Ugyanabban a szarban tapicskálunk.

Ez lesz a harmadik olyan lemezük, amelyet Bodor Áron hangjával adnak majd ki, a legkíváncsibbak azonban arra vagyunk, ezúttal milyen csapatmunkát és hangzást mutat majd az új anyag, hiszen a tavaly előttinél a szövegeket például már nem egyedül Domokos szerezte, a zenekar többi tagja is előállt ötletekkel, a zenei alapot pedig főként a dobos Lázár Ágoston szolgáltatta.

Ne hagyj ki te sem egy jó kis Esti Kornél-estet, idézd fel a srácokkal a korábbi kedvenceid, és szemezgess az újakból!

#web | #facebook | #instagram | #spotify | #youtube

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2018. február 16., 20 óra

Helyszín: Akvárium Klub, Budapest

Jegyár: 1. 900 HUF elővételben, 2. 500 HUF normál

Jegyfoglalás: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.