Félresöpört kényszervallatás és az Alkotmányvédelmi Hivatal szerepe
A meghallgatáson elhangzottak szerint a Legfőbb Ügyészség az iratanyagok érdemi tanulmányozása nélkül jelentette ki, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársainak jelenléte jogszerű volt. A felügyelet a nyomozást kizárólag arra irányította, hogy az elfogás jogszerűségét minden áron igazolják.
Amikor a nyomozás során felvetődött a titkosszolgálat által alkalmazott kényszervallatás gyanúja az ukrán szállítókkal szemben, Fürchtnek határozott felettesi jelzést adtak. A volt főügyész állítása szerint a Legfőbb Ügyészségen közölték vele, hogy az ügy ezen részével, vagyis az erőszakos intézkedésekkel „ezzel most nem kell foglalkozni”.
A védelem rámutatott, hogy a titkosszolgálati jelenlét hátterének vizsgálatát folyamatosan későbbre halasztották, miközben a helyszíni eljárás jogszerűségét kész tényként kezelték. Ez a megközelítés lehetetlenné tette, hogy kiderüljön, milyen törvényi felhatalmazás alapján avatkozott be a polgári elhárítás a pénzszállítók feltartóztatásába.
Horváth Lóránt ismertetése szerint Fürcht azt állította, hogy amikor felvetődött az AH-s kényszervallatás ügye, akkor azt mondták neki, hogy ezzel nem kell foglalkozni. Az érintett ukrán sofőrök és kísérők kihallgatási körülményeit a vizsgálat során nem vették jegyzőkönyvbe az eredeti eljárásban.
A fegyelmi eljárásban rögzített vallomás szerint a vádhatóság vezetése tudatosan zárta el a nyomozó ügyészeket attól, hogy a titkosszolgálati felderítés törvényességét ellenőrizzék. Ez a korlátozás nemcsak a nyomozás menetét torzította el, hanem a döntéshozók személyes felelősségét is elfedte.
A nyomozás irányításánál azonban még súlyosabb összeférhetetlenség mutatkozott. A Legfőbb Ügyészség vezetőinek tanúkénti kihallgatása körül olyan manőverek indultak, amelyek alapjaiban kérdőjelezték meg az eljárás függetlenségét.
