A Siófoki Járási Ügyészség csoportosan elkövetett rablás bűntette, kifosztás bűntette, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat azokkal a fiatal nőkkel és élettársaikkal szemben, akik egy éjszaka több, nagy tárgyi súlyú bűncselekményt valósítottak meg tavaly nyáron Siófok központjában.

Nem volt szállásuk – egész éjjel garázdálkodtak

A vád lényege szerint az egyik nő prostitúciós tevékenység céljából érkezett 2021 augusztusában Siófokra, pár nap múlva követte élettársa, annak húga és párja is. Szállásuk nem volt, Siófok közterületein tartózkodtak. A két nő egyik este annyira összeveszett, hogy a Millenium parkban percekig kiabáltak, kölcsönösen tépték egymást, cselekményüket a rendőrjárőrök fékezték meg – számolt be róla az ügyészség.hu.

Pár óra múlva a fiatalabb nő és élettársa két sértettel került szóváltásba a Fő téren, akikkel szemben erőszakosan léptek fel, lökdösték, és ütlegelték őket, a férfi rollerjüket és kerékpárjukat is feléjük dobta. A kitartó vádlottak továbbra sem hagyták abba a sértettek inzultálását, amikor az ittassága miatt egyikük a földre esett, mindketten fejbe rúgták. Kis idő elteltével csatlakoztak hozzájuk társaik is. A férfiak többször nagy erővel ököllel sorozták meg a védekezni már nem tudó sértetteket, végül az idősebb nő elvette egyikük pénztárcáját.

Egy 70 éves nénire is rátámadtak

A vádlottak ámokfutása ezzel nem ért véget. Hajnalban a két nő rátámadt egy egyedül hazafelé tartó, 70-es éveiben járó férfira, miközben férfi társuk figyelésével biztosította a rablást. Addig rángatták a válltáskáját, amíg annak csatja elszakadt, és a táskát erősen szorító, de egy lökés miatt a térdeire eső sértett már nem tudta azt megtartani.
A terheltek cselekményükkel egyéb értékek és iratok mellett több mint 100.000 forint készpénzt szereztek meg, mivel a sértettnél volt nyári munkájából származó keresete.

Egy bizarr rablási esetről számoltunk be nemrégiben, amikor tizenévesek játék pisztollyal vettek el mobiltelefont és fülhallgatót egy járókelőtől a Gellért-hegyen. A 18 éves K. Balázst, a 16 éves F. R-t és a 14 éves F.A-t kétrendbeli rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbevételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.