Súlyos szakmai bírálatok és etikai aggályok kísérik a folytatást
A megrendezett rosszullét nyomán a Magyar PR Szövetség Etikai Bizottsága hivatalos elvi állásfoglalást adott ki, amelyben határozottan elítélték a televíziós médiahacket. A szakmai testület kiemelte, hogy a közönség tudatos megtévesztésére épülő kommunikációt semmilyen nemes cél vagy figyelemfelhívási szándék sem igazolhatja utólag.
A testület elvi állásfoglalásában rögzítette: különösen aggályosnak tartja, ha egy kampány egészségügyi rosszullét látszatát kelti, és a nézők valódi aggodalmát, együttérzését használja fel a figyelem megszerzéséhez. Az ügyben a burkolt reklámozás kérdése mellett az Önszabályozó Reklámtestület etikai kódexének passzusai is felmerültek mint lehetséges ütközési pontok, amelyek szerint „a reklám nem élhet vissza a fogyasztó bizalmával, nem használhatja ki tapasztalatlanságát, hiszékenységét, tudatlanságát vagy kiszolgáltatottságát és különös figyelemmel kell lenni a sérülékeny célcsoportokra is. A reklám csak körültekintően és indokolt esetben építhet a szorongásra, a szerencsétlenségtől, az emberi szenvedéstől való félelemre és nem használhatja ki a babonaságot”.
A dm a bírálatok ellenére azt ígéri, hogy a figyelmet a jövőben edukációs programokra irányítja. A tájékoztatás szerint a következő hetekben Koch Mária szakértő bevonásával tartanak online beszélgetéseket, valamint dedikált webes felületeken és magazinokban nyújtanak szakmai információkat – számolt be róla a HVG.


