Kétszáz éve, 1819. június 10-én született Gustave Courbet francia festő, a modern realista festészet megteremtője. Festményeit annyira botrányosnak ítélték meg, hogy 100 évvel később állították ki.

A formális képzés hamar felejtőssé vált

Hirdetés

Jean Désiré Gustave Courbet Ornans-ban született, republikánus érzelmű, jómódú földbirtokos családban. Ő volt a legidősebb gyermek, az egyetlen fiú, első modelljei húgai voltak. Vidéken nevelkedett, 1839 végén érkezett Párizsba, de szülei akarata ellenére nem jogot, hanem festészetet kezdett tanulni.

A formális képzésre hamar ráunt, saját stílusát keresve a Louvre-ban a spanyol és holland mesterek (Rembrandt, Frans Hals, Van Dyck, Velázquez) munkáit tanulmányozta és másolta.

1842-ben Spanyolországba, 1847-ben Hollandiába ment tanulmányútra, ahol különösen Rembrandt portréi nyűgözték le. Később büszkén hangoztatta, hogy ugyan mindenkitől tanult, de nem volt senkinek sem a tanítványa.

Önarckép előtt romantikus

Első képei még romantikus stílusjegyeket hordozó, irodalmi és bibliai ihletésű jelenetek voltak, de hamarosan önarcképeket kezdett festeni. Műveit 1844-ben mutatták be először a Párizsi Szalonban, a kortárs francia művészek munkáit felvonultató évenkénti hivatalos kiállításon, amelyen Önarckép fekete kutyával című festményével vált ismertté.

A következő két esztendőben bemutathatta egy-egy képét, de 1847-ben elutasították Pipás férfi című önarcképét. Ezt a fiatalkori főművét ugyanis zabolátlan életöröm hatja át, amit a konzervatív ízlésű kritikusok durvának és faragatlannak éreztek.

A következő évben megszüntették az elfogadó bizottságot, ezt kihasználva több mint tíz képet állított ki. Első igazi sikerét 1849-ben aratta, amikor az újra felállított, művészek választotta zsűri hét beküldött munkáját fogadta el.

A kompozíciók, amelyek nagy felháborodást keltettek

A Délután Ornans-ban című festményét megvásárolta a francia állam, Courbet-t aranyéremmel jutalmazták, ezután anélkül állíthatott ki, hogy be kellett volna mutatni műveit a válogató bizottságnak.

Az év telét szülővárosában töltötte, és megalkotta a nagyapja emlékének szentelt Ornans-i temetést. A realista, az addigi hivatalos és a személyes elemeket tartalmazó festészet közötti határt ledöntő kompozíció nagy felháborodást keltett, mert egyszerű jelenetet ábrázolt történelmi kompozíciók módjára.

Gustave Courbet: Fürdőző nők

Hasonló fogadtatásban részesült az 1853-as Szalonon a Fürdőző nők is, amely egy tavacska partján ábrázol két teltebb idomú nőt, az egyiket háttal állva, csaknem meztelenül. A legenyhébb kritika is “Hottentotta Vénuszról” írt, a legenda szerint a Szalont még megnyitása előtt meglátogató III. Napóleon császár felháborodásában lovaglóostorával végigvágott az akton.

Megelevenedő művészettörténet: Ezeket a kiállításokat ne hagyjátok ki 2019-ben!

Éppen száz esztendeje, 1919-ben kezdődött Weimarban Walter Gropius vezetésével a Bauhaus iskola működése. Létrejöttének fő hajtóereje az élet és művészet viszonyának újrafogalmazására irányuló késztetés volt. A modern társadalom igényeinek figyelembevételével, a technika vívmányainak felhasználásával megalkotott építészeti és designkultúra létrehozását tűzte ki célul. A Bauhaus alapítására emlékező nemzetközi eseménysorozathoz kapcsolódik a Ludwig Múzeum kiállítása is.

Köznapi világ, a nyomor, a szegénység

A közönség figyelme mindenesetre a kép felé fordult, és Courbet olyan összegért adta el művét, amely biztosította anyagi függetlenségét.

Botrányt kavartak erotikus témájú ábrázolásai is, például híres női akt-torzója, A világ eredete, amelyen egy női altest élethű mása látható.

Híressé vált munkásságának első hét évét felölelő Műterem című alkotása is. Az 1855-ben a párizsi világkiállítás közelében, magánkiállításán bemutatott hatalmas festmény műterme szellemi és tényleges történetének ábrázolása. A tájképet festő művész maga Courbet, akinek két oldalán barátait, művészetének támogatóit, illetve az életében, gondolkodásában szerepet játszó alakokat, a köznapi világ, a nyomor, a szegénység képviselőit jelenítette meg.

Az élet valamennyi jelenségét megörökítésre méltónak tartotta, elsősorban emberi alakokat, a falusi élet jeleneteit, vadászjeleneteket, tájképeket, valamint tengeri témájú képeket festett realista stílusban, de csendéletei is figyelemre méltóak. R

ealizmusának egyik jellegzetes példája a Szépművészeti Múzeumban található 1853-as Birkózók, az 1857-ben festett Szajna-parti kisasszonyokat az impresszionizmus előfutárának tekintik.

Csaknem minden képe kifejez valamit gazdag egyéniségéből, önmagát egész életében festette, nemcsak életének különböző szakaszaiban, hanem különböző szerepekben is. Az 1854-es Találkozáson például mecénása, Alfred Bruyas tisztelettudóan üdvözli a fejét büszkén felszegő művészt.

Itt egy videó, amin 500 év nőideálja látható festményeken

Philip Scott Johnson videója, amin kvázi 500 év nőideálja lelhető fel festményeken, 2007-ben a YouTube legkreatívabb videó díját nyerte el. Azt persze nem állíthatjuk, hogy a 90 műalkotáson keresztül pontos képet kaphatunk a művészettörténet nőkhöz való viszonyához. Ám mindenesetre valóban kreatív munka született Philip Scott Johnson jóvoltából.

Test szépsége: ünnepelendő

1866-ban tájképeivel szerepelt a Szalonon, és még ellenségei is kénytelenek voltak elismerni, hogy Őzek című képe páratlan szépséggel érzékelteti a burjánzó erdőt és az őzek selymes bundáját. Ugyanebben az évben született a realista, a test szépségét ünneplő erotikus Alvók is egy török diplomata megrendelésére.

1867-ben a világkiállítás mellett újra saját pavilonjában mutatta be műveit, 133 festményt, három rajzot és két szobrot, köztük utolsó nagyméretű kompozícióját, a Szarvasvadászatot és a Munkácsyra is hatást gyakorló A menyasszony öltöztetése című képet.

1869-ben a brüsszeli világkiállításon övé lett az első aranyérem, a müncheni nemzetközi kiállításon ő volt a legünnepeltebb mester. Nagy hatással volt Paál Lászlóra és Szinyeire is, aki Münchenben találkozott is vele.

Az 1870-es párizsi kommün idején népképviselő és a Művészeti Bizottság elnöke lett. A bukás után tevékenysége, különösen a császárság jelképének tartott Vendome oszlop lerombolása miatt hat hónapra bebörtönözték, fogsága alatt sok gyümölcs csendéletet festett. 1873-ban peres úton az oszlop helyreállítási költségeinek megtérítésére is kötelezték – ezt évi tízezer frankos részletekben, harminchárom éven át kellett volna teljesítenie, javait lefoglalták.

Gustave Courbet önarckép / Fotó: Wikimedia Commons

Courbet Svájcba emigrált, a Genfi-tó melletti La Tour-de-Peilz-ben szakadatlanul dolgozott, zömében csendéleteket és tájképeket festett. Egészsége megroppant, és egy nappal az első részlet befizetése előtt, 1877. december 31-én vízkórban (ödémában) meghalt, mája és szíve a mértéktelen evés és ivás miatt mondta fel a szolgálatot.

Hirdetés