Mit lehet tenni, ha a Flexible Juice és Hó Márton egy hónapon belül jelentetik meg az új albumaikat? Adekvát a válasz: közös lemezbemutatót szervezni nekik az Aurórába, ahová ráadásul még az LP-debüt előtt álló, ugyanakkor már elég népszerű, sok helyen megfordult zenekart, a METEO-t is meghívják.

Márton, de nem Hó

A pesti underground szcéna (már ha beszélhetünk underground kultúraközvetítésről, amikor a YouTube-on és a Bandcampen pár kattintással szinte minden elérhető) egyik legismertebb alakja, Hó Márton ezúttal nem a Jégkorszak-formációval adott ki új albumot. A Befejezetlen lemezt egyedül készítette elég lo-fi módon: stúdió és producer nélkül, otthon vette fel a tíz dalt tartalmazó virtuális korongot.

A koncert után egy rögtönzött interjúban azt mondta, hogy a címben a befejezetlen szót nem allegorikusan kell érteni, mert ezek a számok a jelenlegi formájukban egy készülő Jégkorszak-album vázlatainak tekinthetők.

Mintha csak a gitár- és éneksávot csinálta volna most meg, amelyekhez később több hangszer is csatlakozhat. Ettől még önmagában szintén megállja a helyét, a későbbiektől függetlenül is hallgatható befejezetlen egészként a huszonöt perces játékidejű lemez.

Hó Márton / Fotó: Németh Viola

Hó Márton koncertje bőven fél tíz után kezdődött a meghirdetett kilenc óra helyett, de kellett is a késés, mert a közönség szintén ráérősen gyülekezett. Volt, aki ült, volt, aki közelebb merészkedett a színpadhoz; a hang szempontjából ez azonban teljesen mindegynek tűnt: a pince akusztikája kiváló, és a keverőpultos is értette a dolgát.

A hangzásra semmi panasz nem lehetett, sőt szerintem sokkal jobban szóltak az egy szál gitárral előadott dalok élőben, mint felvételről.

A Jégkorszakkal megismert számok is (Hello, Purgatórium!, Folyamatosan le vagyok maradva, 1981) működtek csak akusztikusan. Nem hiányzott se a basszus, se egy második gitárszólam: Hó Márton az Időrablók-feliratú pólójában úgy fogta le az akkordokat, hogy azok telt hangzást adjanak, meg amúgy van annyira képzett előadó, hogy egyedül is ébren tartsa egy pincényi ember figyelmét.

Hó Márton – Senki Se Tenger Auróra 2017.11.10.

http://www.szorfdeszka.hu/2017/1110hfm/ Hó Márton – Senki Se Tenger Auróra 2017.11.10.

Hagyjuk már a címkéket

Maximum az űrből látszódó kék bolygóra kalandoztunk el néha, amit háttérként vetítettek.

Unalmas, hogy mindenre próbáljuk ráhúzni a nemzedékes kategorizálást Bret Easton Ellistől kezdve a Garázsmenetig (Fehér Renátó első kötetea szerk.), de valószínűleg okkal merülnek fel az ilyen lehetőségek.

Hó Márton / Fotó: Szörfdeszka

Ez Hó Mártonnál is igaz, amikor az 1981-ben azt énekli, hogy „Mi vagyunk az elcseszettek / ünnepelnünk kellene / mi vagyunk azok, az elcseszettek”, ezért a koncert utáni interjúban szóba jött a dalszerző viszonya az ilyen, kvázi megbélyegzéshez. Hó Márton persze visszakozik, és az iróniát emeli ki mint a távolságtartás eszközét a szószóló szerepétől. Az viszont tagadhatatlan, hogy pont az irónián keresztül körvonalazódik mégis valami közös, a mostani generációra jellemző tapasztalat: a szuperhősök nem érnek rá.

Egy magyar Bob Dylanra most már szerintem nincs szükség, hanem inkább egy magyar Neil Youngra, aki már a nagy életigazságok és a feszes, komoly mondanivaló helyett inkább ironikusan tekint önmagára

– mondta Hó Márton, aki a Gustave Tigernek írt Senki se tengerrel zárta a fellépését.

Hajlik-e az új gyümölcslé?

Az egy ideiglenes égen át kapcsán már beszélgettünk a Flexible Juice-zal. Számos kérdésre választ kaptunk, kivéve arra, hogy élőben fognak-e olyan jól, esetleg jobban szólni, mint a lemezen. Dobgéppel kicsit kevesebb a hibalehetőség egy koncerten, mivel nehéz javítani egy-egy elcsúszást a ritmusban. Meg hát őszintén: egy hús-vér ütőssel azért könnyebb az élet, ha sikerült a dobszerkót betömni egy Suzuki hátuljába. Nekem volt egy olyan megérzésem, hogy az Aurórában túl tudják szárnyalni az album hangzását, elvégre ismerik már a pince akusztikáját, nem idegen számukra a színpad.

Flexible Juice / Fotó: Szörfdeszka

Igazam lett. Már az első pár dal után világossá vált, hogy hajlik a gyümölcslé egy magával ragadó produkció felé: Zsike basszusa a Se páncél, se lézereken jó ráhangolódás volt a későbbiekre. A koncepció szerint egy új dalt egy régi követett, így majdnem sikerült az egész ideiglenest eljátszani, azt hiszem, csak a My Spaceship’s Waiting For You és a 357 maradt ki egyedül – pedig az utóbbit el tudtam volna képzelni egy hatásos, a koncert tempóját megakasztó átvezetőként az ismertebb számuk között.

Flexibe Juice – Más-más Auróra 2017.11.10.

http://www.szorfdeszka.hu/2017/1110hfm/ Flexibe Juice – Más-más Auróra 2017.11.10.

Az Ágyúszónak is hasonló szerepet gondoltam az elsodró ereje miatt, főleg, ha megtoldották volna még a végét pár percnyi zajos őrjöngéssel, mint amikor az énekes-gitáros Kaszi a közönség közé sétált gerjedő gitárjával.

Sajnos nem vitték el ilyen irányba, pedig az Ágyúszóban több lehetőség van, mint amennyi a rövidsége miatt tűnik, de bele kell még jönnie a zenekarnak az új dalok előadásmódjának kiismerésébe, ahogy Kaszi is mondta a koncert után.

Kiemelném még az Allegória: nofollow, noindex számon Zsike énekét és Kaszi gitártémáját egyaránt. Ezen érződik leginkább az az összeszedettség és ötletesség, amely az egy ideiglenes égen átot az eddigieknél letisztultabb lemezzé teszi.

/ Fotó: Németh Viola

A régiek közül a Rád unt már (ami egyébként elfért volna a ’90-es évek elején bármelyik Pavement- vagy Sebadoh-lemezen) refrénje („hadd maradjon még ma estére / nem aludhat az utcán”) és a kihagyhatatlan más-más „de hagyj megszólalni másokat is” sora szólt igazán érzékenyen.

Az új album sötétebb hangzását jól ötvözték a popos „slágerekkel”, amelyek azért a még a kontraszt ellenére is távol állnak a rádióbarát jelzőtől.

Ennek ellenére a visszatapsolás elmaradt, így a Kim Dealt nem hallhattuk, pedig pazar zárás lett volna.

METEO: Csak a fülemnek tetszett?

A METEO ahhoz az irányhoz tartozik (Ivan and the Parazol, Middlemist Red, Deep Glaze), amely az elmúlt években egy nagy űrt tudott kitölteni a magyar gitárzenében. Habár még csak egy EP-t adtak ki, 18 címen 2015-ben, hamarosan bizonyára nagylemezzel is debütálnak.

/ Fotó: Szörfdeszka

Már most eljátszottak pár olyan dalt a készülő korongról, amelyek valószínűleg senkiben sem hagytak kétséget az önmagát noise popként definiáló fiatal zenekar tehetségéről és a bennük rejlő lehetőségekről. Engem a The Stones Roses-ra és az Adorables-re emlékeztettek leginkább a pszichedelikus, de popos hangzás miatt.

Megérdemelt volt a visszatapsolás, hogy a kvintett az Ordinary Love-val zárja az estét. Külön dicséret illeti a METEO-t, ők tudták igazán bevonni a közönséget, mondjuk az ő zenéjük volt a legtáncolhatóbb.

Ahogy a koncertek előtt beszélgettem pár ismerőssel, úgy tűnt, hogy elég nagy húzónévnek számított aznap a zenekar: többen jöttek le az ő fellépésükre, mint a Juicéra és Hó Mártonéra.

Meteo Auróra 2017.11.10.

http://www.szorfdeszka.hu/2017/1110hfm/ METEO Auróra 2017.11.10.

Viszont szerintem az utóbbiak érdekesebbek voltak. A METEO „csak” a fülemnek tetszett, a másik kettő, nem annyira technikás zenekar mélyebb, továbbtartó benyomásokat tett rám.

Rajtuk még a pár rosszul lefogott akkord vagy a néhol hamis ének sem ronthatott semmit, annyira lendületes volt a setlistek dinamikája.

Persze a kis színpadot talán kreatívabban tudja felhasználni egy szóló előadó vagy egy duó, mert nagyobb a mozgásterük. Az is számíthatott, hogy Hó Márton és a Flexible az új lemezek mutatták be, ezeket a dalokat eddig nem sokszor, vagy először játszották, tehát nagyobb volt az izgatottság a kisebb közönség ellenére. Kíváncsi vagyok, mennyire dübörögnek majd Maximék az LP-debüt után. Ami valószínűleg még idén megjelenik.