A színművész a Magyar Narancsnak adott interjút, amelyben beszélt színházról, a nagy szájáról, díjakról és rendszerkritikusságról. És kiderült, hogyan tudta meg, nem mehet a szilveszteri műsorba.

“Apai nagyapja hozzá hasonlóan nagy ellenálló volt, valamikor 1947 táján lépett ki a kommunista pártból. Az ő szavajárása az volt, hogy a kutyából nem lesz szalonna, az enyém meg az, legalábbis már elég régóta azt szoktam mondogatni a gyerekemnek, hogy itt háború van” – mesélte Hernádi Judit a Magyar Narancs-interjúban.

A színművész szerint a háborúban mindig az adott pillanatot kell túlélni, csak arra kell figyelni.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem kell megmagyarázni, hogy mi volt tegnap, nem kell arra gondolni, hogy mi lesz holnap.[/perfectpullquote]

Sőt, Hernádi szerint ma már jobban háború van, mint amikor először kezdte ezt mondogatni. “Elég mélyen benne vagyunk. Nem tudom, mi a túró lesz, csak azt, hogy ez biztosan nem marad így. Ez az egyetlen előrejelzésem. És ez legalább annyira pozitív, mint negatív.”

Így köszöntötték Hernádi Judit színművészt az Átrium Színházban

A félelem megeszi a lelket 2018. szeptember 26-i előadása után, a tapsrendben a színésztársak és az Átrium csapata köszöntötték Hernádi Judit színművészt. Hernádi az Emmi Kurowski szerepének megformálásáért a legjobb női főszereplő díját vehette át a múlt héten a színikritikusoktól.

 

11305165 c89d5079975f75745abf3d15e766e696 wm
Hernádi Judit
/ Fotó: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda

Szóba került az is, elfogadna-e most egy állami kitüntetést, amire úgy válaszolt: nem bírná. “Azt hiszem, most nem lehet állami díjat elfogadni. Nekem nem lehet.”

Frissítés (2018. 10. 21):

“A contextus.hu internetes portálon 2018. október 04. napján “Hernádi Juditot kitiltották a köztévéből” címmel megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Hernádi Juditot kitiltották a köztévéből, valamint hogy feketelistán van a köztévénél, valótlanul híreszteltük továbbá, hogy ki van tiltva a köztévétől és emiatt nem szerepelhet a szilveszteri műsorban.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.