Ifj. Schobert Norbi már nem csak területvédelmi tartalékos, hanem a Digitális Polgári Kör tagja is lett.
A Bajtársak Digitális Polgári Körökbe került be tagként ifjabb Schobert Norbert azzal a titulussal: területvédelmi tartalékos.
Ennek a körnek az alapító tagja Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Mint ismeretes, Schobert Norbi és Rubint Réka gyereke tartalékosként még tavaly nyáron lépett be a Honvédségbe, akkor a 24.hu-nak azt nyilatkozta motivációiról:
“Nem félek a dologtól egyáltalán, inkább kíváncsi vagyok. Azért vágtam bele ebbe az egészbe, mert ha tényleg szükség volna emberre, én nem tudnék otthon ülni. Hátha tudok ezzel motiválni másokat is.”

Kapcsolódó cikk

A szombaton, szeptember 20-án tartott DPK-nagygyűlésen részt vett Ifj. Schobert Norbi is.

A Bajtársak Digitális Polgári Körökbe került be tagként ifjabb Schobert Norbert azzal a titulussal: területvédelmi tartalékos. Ennek a körnek az alapító tagja Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Most a színpadon is hasonló gondolatokat fogalmazot meg, mint a fenti idézetben: bár külföldre készül tanulni, az ország mindig számíthat rá.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

orban viktor torok gabor zarug peter farkas konyv

Itt a nagy bejelentés, Orbán Viktorról van szó, végre elárulták

Váratlan bejelentés kavarta fel a politikai életet: Orbán Viktorról készül könyv, méghozzá két ismert politológus tollából. A hír egy előadás közben hangzott el, teljesen váratlan pillanatban. Az internet azóta találgatja, mit árulhat el majd a kötet Magyarország vezetőjéről.

Orban Viktor donald trump találkozó 2025

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

A CNN élő adásában hangzott el egy meglepő kijelentés Magyarországról a Trump–Orbán találkozó után. A washingtoni csúcs nagy visszhangot váltott ki világszerte, és a közösségi oldalak napok óta a magyar miniszterelnök amerikai útjától hangosak. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója exkluzív interjút adott a CNN-nek, amelyben megdöbbentő mondatok hangzottak el hazánkról.

nyugdij emeles 2026

Fontos hír jött a nyugdíjasoknak, komoly pénzről van szó

Háromszor is magasabb összegű nyugdíj érkezik a következő hónapokban – novemberben, januárban és februárban. A kormány bejelentette az 1,6%-os visszamenőleges emelést, a 3,6%-os januári növelést, valamint a 13. havi nyugdíj pontos időpontját is. Több százezer idős ember számára ez most valódi anyagi fellélegzést jelenthet.

szabo-zsofi-fidesz-dpk-

Szabó Zsófi: A halálomat kívánják, azt írják, hogy apukám forogna a sírjában

Kendőzetlen őszinteséggel beszélt a politikai szerepvállalásáról Szabó Zsófi, aki mostanában gyakran megkapta a gyűlölködőktől, hogy az édesapja, Szabó Gyula forog a sírjában miatta. A műsorvezető elárulta, hogy bár az apukája igyekezett független maradni, mégis Orbán Viktor mellé állt évekkel ezelőtt. Az édesanya kitért arra is, hogyan kezeli a sok bántást, illetve azt, hogy a halálát kívánják.

ivanyi gabor nav nyomozas

Nincs kegyelem: Vádat emeltek Iványi Gábor és több ismert politikus ellen

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt többek között Iványi Gábor, Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett és Herényi Károly ellen, mert a vád szerint 2022-ben megpróbálták megakadályozni a NAV pénzügyőreit egy Dankó utcai házkutatás során. A politikusok és kísérőik a vádirat szerint erőszakosan próbálták áttörni a helyszínt biztosító pénzügyőrök sorfalát.

nagy fero botrany fidesz reakcio vitalyos eszter

Megszólalt a Fidesz Nagy Feró botrányt kavaró kijelentéséről: „Képmutatók, akik támadják!”

Megszólalt a kormányszóvivő és a Fidesz is Nagy Feró botrányos mondatairól. Vitályos Eszter elhatárolódik az énekes azon kijelentéseitől, amelyek szerint a prostitúcióra kényszerített lányok is “jól jártak”, de önvizsgálatra szólítja fel azokat akik nem ítélik el Magyar Pétert. A Fidesz szerint a konkrét ügyben bíróság dolga lesz eldönteni, mit történt.