Német László tegnap együtt vacsorázott a pápával, aki elmondta neki, miért a Leó nevet választotta
A magyar bíboros nyilvánosságra hozta az okot.
Egy újszülött kisfiú a Javelin, egy kislány pedig a Javelina nevet kapta az Egyesült Államokban gyártott páncéltörő rakéta után, írja a 24.hu.
A Javelin rakétával több orosz hadi járművet is sikerült megsemmisíteni az orosz-ukrán háború során.
Kateryna Juscsenko volt ukrán first lady úgy gondolja, a Vinnicjában született babák nevét a nyugati fegyverekért érzett hála kifejezéseként választották.
Vlagyimir Putyin február 24-én hajnalban rendelte el az Ukrajna elleni támadást. Az Európai Unió több állama is hadi eszközökkel segíti az ukránokat, Orbán Viktor kijelentette, Magyarországnak nincsen nélkülözhető fegyvere a szomszédos ország számára. A háborúban már kárpátaljai magyar katonák is elestek. Az első orosz-ukrán béketárgyalásról ebben, a másodikról ebben, a harmadikról pedig ebben a cikkünkben írtunk korábban.
Kapcsolódó cikk
Fontosnak tartja, hogy tudják, milyen származásúak.
A magyar bíboros nyilvánosságra hozta az okot.
Megtartotta első beszédét a híveknek!
Be is jelentették az új pápát.
Ilyen se fordul elő mindennap – de talán még szökőévben sem.
Olyan időjárás jön, amit 100 éve nem látott az emberiség! Holnap akár 26 fok is lehet – kedden viszont havazhat! Időjárás.
Kevesen tudják, hogy bizonyos esetekben elkerülhetők a hosszú várakozási idők a szakrendeléseken.
Bárhogyan, de ki kell tűnni egyes embereknek – akár egyedi rendszámtáblájukkal is.
Az infláció hatására 2025 elején Magyarországon jelentős élelmiszerár-emelkedés tapasztalható.
2025 januárjától alapvetően megváltozik a háztartásokban és vállalkozásoknál alkalmazott mérőórák leolvasási rendszere Magyarországon.
Amikor a villamos végül megállt, a férfi elkezdte ököllel ütni, majd ünnepelni a győzelmét.
Bár januárt írunk, a síszezon közepén a hóhiány sok helyen gondot okoz.
Rendkívül nehéz helyzetben az Egyesült Államok.
Érkezik a nyugdíjemelés és a 13. havi juttatás.
Nemcsak szerencsét hoz, finom is. Előre be kell áztatni, ezt mindenki tudja, de van pár fortély, hogy tökéletes legyen.
Erre kell számítani, ennyi lesz a kereset.
Tűz ütött ki Párizs ikonikus építményében, az Eiffel-toronyban.
Mégis lesz fehér karácsonyunk?
Jobb mielőbb felkészülni rá!
Az egyik étteremben gombalevest fogyasztottak.
Több lakás és autó megrongálódott, sérült is van.
Tucatnyi ember került kórházba: mind ugyanazt az ételt ették.
Manapság az adathalászok és csalók egyre ügyesebben próbálnak embereket becsapni, olykor annyira hitelesen, hogy az áldozatok csak később veszik észre, hogy át lettek verve.
Mi várható a nyugdíjkorhatár terén 2024-ben?
Gyászba borult egész Komárom, miután másfél héttel ezelőtt meghalt a város egyik kedvenc tanítónője. A pedagógus autóját egy terepjáróval tarolta le egy szlovák állampolgárságú férfi.
Karácsony előtt.
A sofőr elképesztő reflexén múlt, hogy nem történt tragédia, de legalábbis súlyos baleset a 11. kerületben. A kislány figyelmetlen volt, piros jelzésnél hajtott az úttestre.
A tűzoltók is kivonultak. Egymástól csekély távolságra két karambol is történt az M7-es autópályán, az Érdnél lévő terelésnél szombaton délelőtt, írja a Katasztrófavédelem.A közlés szerint
A vasútállomás épületét már több alkalommal is felújították azonban a leszakadt rész az állomás megépítése óta változatlan állapotban volt.
A hajsza egy záróvonal-átlépésből indult: a rendőrök meg akarták állítani a sofőrt, de ő a gázra lépett.