Karácsony Gergely: a Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszafoglalását a hatalomtól

A Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszafoglalását a hatalomtól – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a fővárosi Kossuth téren, a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett demonstráción.

„A Fidesz teljes erkölcsi öngyilkossága”

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson induló politikus, a Párbeszéd társelnöke azt mondta: megállítják a IX. kerületbe tervezett Fudan-beruházást, és minden olyan ügyben kiállnak, amelyben a kormány a 99 százalék helyett az 1 százalékos kiváltságos érdeket fogja képviselni.

Karácsony Gergely közölte: Magyarországon a legnagyobb probléma most a jelenlegi hatalom, amelynek nincsen erkölcsi célja.

fudan tuntetes karacsony baranyi
Tüntetés a Fudan Egyetem megépítése ellen / Fotó: Karácsony Gergely Facebook oldala

„A Fudan-ügy a Fidesz végső és teljes erkölcsi öngyilkossága” – fogalmazott a főpolgármester. Hozzátette, ez az ügy leleplezi, hogy „minden szavuk hazugság”, „minden ragaszkodásuk értékekhez valójában csak ravaszkodás”, valamint „számukra semmi sem szent”.

Karácsony Gergely szerint a Fudan-ügy arról szól, hogy „uralkodhatnak-e Magyarországon olyanok, akik a politikát uralkodásként fogják fel szolgálat helyett”; „lehet-e az országban olyan kormány hatalmon, amelynek számára az országból csak a hatalom a fontos”.

A Fudan-ügy arról szól, hogy ez a tízmilliós kis ország végre dönthet-e a saját sorsáról, hogy leszünk-e igenis szabad nemzet

– közölte. A főpolgármester szerint a kínai egyetem ügye „a napnál világosabban mutatja, hogy ez a kormány a nemzet szuverenitása alatt a saját szuverenitását, a szabad rablását érti”, ezért az első perctől fogva ellenezte a Diákváros helyére tervezett beruházást. Karácsony és Baranyi Krisztina (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Ferencváros polgármestere a tüntetés előtt a Kínai Kommunista Párt számára kínos tabunak számító utcanévtáblákat avattak a Fudan tervezett kampuszát övező területen a IX. kerületben.

Karácsony Gergely nyugati demokráciák felé húzna

Karácsony Gergely kitért arra is, a kormány nem él azzal a lehetőséggel, hogy a koronavírus-járvány által meggyötört Magyarországot, a magyar társadalmat és gazdaságot az Európai Unió visszatérítendő támogatásával „húzza ki a gödörből”, mert nem akarnak eladósodni. Ugyanakkor bármikor eladósodnak akkor, ha „orosz vagy kínai érdekekben kell a magyar adófizetők pénzéből eladósodni” – mondta.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

A főpolgármester hangsúlyozta, nem a kínai emberek és nem Kína ellen tüntetnek, bár „egy világ választ el minket”, amikor emberi jogokról, demokráciáról beszélünk. „De megvan nekünk a magunk baja a diktátorokkal” – fűzte hozzá.

Karácsony Gergely kiemelte, a Diákváros miatt gyűltek össze, és azért, mert nem akarnak 500 milliárd forintból a magyar adófizetők pénzén felépített kínai elitegyetemet. Hangsúlyozta azt is, nem akarják, hogy Magyarországon a múlt újra és újra legyőzze a jövőt.

Nem akarunk kompország lenni, ki akarunk kötni biztonságban a nyugati parton

– fogalmazott. Karácsony Gergely arra kérte a résztvevőket, hogy vegyenek részt a Fudan Egyetemről indított konzultációban, az ellenzéki előválasztásban, támogassák az azon győztes jelölteket, jövő tavasszal jelentkezzek szavazatszámlálóknak, majd jövő áprilisban az országgyűlési választáson menjenek el szavazni.

Baranyi szerint a Fudan Egyetem kínai trójai faló a magyar adófizetők pénzéből

Baranyi a Fudan Egyetemet közpénzből létrehozott magánvállalkozásnak nevezte, és kiemelte: ők a Diákváros felépítésére szerződtek, mert az a magyar egyetemeken tanuló, vidékről felvett és rászoruló hallgatóknak épülne.

Kína még a saját trójai falovát is a mi pénzünkön építi meg

– fogalmazott, majd mindenkit arra buzdított, hogy vegyen részt a IX. kerületi önkormányzat által a Fudan Egyetemről indított konzultáción.

Jámbor András, a tüntetés főszervezője, ellenzéki országgyűlési képviselőjelölt azt mondta: sok ilyen apró tettre van szükség annak meggátolásához, hogy az adófizetők pénzéből és egy hitelből olyan elitegyetemet hozzanak Magyarországra, amelyen magyar diák valószínűleg nem fog tanulni, és amely „elszipkázza” a legjobb tanárokat a magyar egyetemekről. Közölte: megakadályozzák, hogy eltöröljék a Diákváros projektet.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Bereczki Áron (Hallgatói Szakszervezet) közölte: „az országot eladósító elit egyetem nem a miénk”, és sosem lesz az, mert kizárólag az elit érdekeit szolgálja. „Számunkra az elitegyetem illúzió, a mi valóságunk jelenleg a Magyarországon tomboló válság” – jegyezte meg.

Gede Márton és Őze Sándor aktivisták lakhatási szervezetek nevében követelték, hogy a kormány vonja vissza az önkormányzati lakások privatizációjára vonatkozó törvénymódosító javaslatot, és kezdjenek állami bérlakásépítésbe. Felszólalásuk végén közösen skandálták: „lakhatást, demokráciát, jogállamot!”.

A „Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen!” címmel meghirdetett tüntetés résztvevői a Kodály körönd és a Hősök tere között gyülekeztek, majd az Andrássy úton, az Erzsébet téren, az Akadémia utcán és a Széchenyi téren át vonultak a Kossuth térre. A tér közepét azok foglalták el, akiknek volt védettségi igazolványuk, a többiek a kordonon kívül eső területeken gyűltek össze a tér szélső oldalainál.

A demonstráción több ellenzéki politikus, illetve országgyűlési képviselő is részt vett, köztük Komjáthi Imre (MSZP), Szabó Tímea és Burány Sándor (Párbeszéd), Fekete-Győr András (Momentum Mozgalom) és Szél Bernadett (független), de előzetesen jelezte a részvételét az LMP több politikusa is.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból