A nyugat-londoni Kate Mulvey néhány héttel ezelőtt az egyik legrégebbi barátnőjével koktélozott egy kocsma kertjében. Már alig várták a közös ebédet, nevetgéltek, amikor a barátnője telefonja megszólalt: a lánya hívta. A nő kapkodva fejezte be az alkoholmentes italát, majd csak annyit mondott, hogy rohannia kell, mert váratlanul vigyáznia kell az unokájára. Mulvey-t ez a pillanat azonnal visszarepítette a harmincas évei végére, amikor a gyermekes barátai a fogzó kisgyerekekhez sietve szó nélkül hagyták magára. Évtizedek telt el, de a forgatókönyv és az érzések semmit sem változtak – írta meg a Telegraph.

A 64 éves újságíró azt hitte, hogy már régen megbékélt a helyzetével, és eltemette a gyermektelenség miatti fájdalmát. Mint oly sokan, ő sem tervezett utódok nélküli életet, ám két vetélés és egy sor zátonyra futott kapcsolat után, negyvenévesen egyedül maradt. A gyermektelenséget a mai napig élete legnagyobb bánatának tartja. Amikor a barátai az ötvenes éveikbe értek és a gyerekeik kirepültek, úgy tűnt, visszakapja a társasági életét, ám a kortársai mostanra nagyszülők lettek. Az új életszakasz pedig ismét felnyitotta a régi sebeket.

A nagyszülő korba lépve ismét megbomlik Kate Mulvey barátságainak egyensúlya

Mulvey tapasztalatai szerint a baráti találkozók fókuszát ma már szinte kizárólag az unokák foglalják el. A közösségi médiát elárasztják a büszke nagyszülői fotók, amelyek az egyedülálló, gyermektelen nők számára különösen bántóak lehetnek. Amikor az egyik barátnője képet posztolt a kanapén összebújó három unokájáról, Mulvey majdnem elsírta magát. A közös programok elmaradoznak, mivel a friss nagyszülők – a kisgyermekes anyákhoz hasonlóan – egymás társaságát keresik a játszótéri sétákhoz és a délutáni elfoglaltságokhoz.

A modern nagyszülőség ráadásul sok esetben teljes embert kívánó feladattá vált. Sok idősödő szülő ingyenes bébiszitterként segíti a karrierjüket építő felnőtt gyermekeit, így a telefonjaik folyamatosan csörögnek. Bár ez a vállalás óriási terhet jelent számukra, az erős családi kötelékek látványa csak még inkább felerősíti az elszigeteltség érzését azokban, akiknek nincs saját családjuk.

A félelem az egyedülléttől és a saját út megtalálása

Amikor Mulvey próbálta megosztani az érzéseit az egyik ismerősével, a beszélgetés konfliktusba torkollott: a barátnője nyers féltékenységgel vádolta meg. A nő elismerte magának, hogy a vádaskodás mögött lehet némi igazság, hiszen nehéz feldolgozni a folyamatos elhanyagoltságot. Bár az unokaöccsei és unokahúga még szívesen látogatják a flúgos nagynénit, pontosan tudja, hogy amint saját családot alapítanak, ő már nem szerepel majd a prioritásaik között. Mulvey őszintén tart attól, hogy élete végét teljesen egyedül vagy egy idősotthonban kell leélnie.

A megbélyegzés és a társasági kirekesztettség helyett végül úgy döntött, hogy próbálja a helyzet pozitív oldalát megfogni. Ráébredt, hogy ha nem engedi el ezt az érzést, a fájdalom felemészti az életét. Amíg a barátai mézeskalácsot sütnek az unokáikkal, ő a saját hobbijaira koncentrál: vonaltáncot tanul, country zenét hallgat és spanyolországi túrákat tervez. Bár a családi melegségről le kell mondania, van valami, amije a nagyszülő barátainak nincs: korlátlan, szabadon felhasználható saját ideje.