Mészöly Miklós egykori tanyája helyén alkotóházat építettek
Mészöly Miklós a tanyán írta meg az 1966-ban megjelent Az atléta halála és az 1968-ban kiadott Saulus című regényét, valamint az 1970-es Pontos történetek út közben című kisprózáját.

Rovat
Mészöly Miklós a tanyán írta meg az 1966-ban megjelent Az atléta halála és az 1968-ban kiadott Saulus című regényét, valamint az 1970-es Pontos történetek út közben című kisprózáját.

Fél éven át tartanak majd a Pilinszky-évforduló programjai.

A könyvtárosok nem tartanak nyári szünetet, de az újranyitás előtt kikölcsönzött könyveket június 30-ig vissza kell vinni.

Papp László polgármester szerint Debrecen és a magyar irodalom a sikeres pályázattal kaput nyitna a világra.

Az idén már nemcsak a Balatonnál, hanem az ország különböző pontjain hallhatók versek péntektől október 6-ig.

A kiadó sorozatot tervez, a következő rész egy filmes lexikon lehet.

Dédapja története alapján született a regény.


A műfordítói munka elismerése „nem magától értetődő”, ezért külön köszönet jár a Lipcsei Könyvvásárnak, amiért létrehozták díjuk fordítói kategóriáját, mert ezzel erősítik a szakma „láthatóságát”.

Pilinszky műveinek népszerűsítésére zenei, képzőművészeti és vers-megfilmesítési pályázatot is hirdet az Intézet.
