A nézők virtuálisan irányíthatják a Szkéné Színház színészeit a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválon
Janikovszky Éva történeteit a 6Szín Teátrum előadásában láthatjuk.

Rovat
Janikovszky Éva történeteit a 6Szín Teátrum előadásában láthatjuk.

Az elismerést minden évben annak a három művésznek, kultúraközvetítő, társulatvezető szakembernek adják át, aki sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért, megismertetéséért.

A zeneszerző azt is mondta, lehetséges, hogy el kell adnia hat West End-i színházát, ha a korlátozások nem érnek véget.

A színésznő Az én Kabosom és a Sors pórázán címmel két könyvet is írt.

Június első hétvégéjén megelevenednek Budapest kirakatai.

Az új igazgató szeretne sok és nagy teret adni a fiatal alkotóknak.

A dokumentumfilmet készítő csapat – Bánfalvi Laura, Talán Csaba, Vági Barbara és Sallai Zsófia – filmre vitte a nem mindennapi körülmények között készülő előadás próbafolyamatát a kezdetektől a házi főpróbáig.

A 800 fős nézőtérre korlátozás nélkül, védettségi igazolvánnyal engedhetik be a közönséget.

A Vasárnap mondd el! című musical korábban sosem volt látható Magyarországon, és az is egyedülálló, hogy Andrew Lloyd Webber bármely művét online mutassák be.
