ELTE ÁJK Jogász Sejt: „Elég valószínű, hogy egyszer mi is sorra kerülünk”
A Szegedi Tudományegyetem után az ELTE ÁJK épületéről is eltávolították a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) melletti kiállásról tanúskodó molinót.

Rovat
A Uncategorized legfrissebb cikkei a Contextuson.
A Szegedi Tudományegyetem után az ELTE ÁJK épületéről is eltávolították a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) melletti kiállásról tanúskodó molinót.

Ne csak a kaliforniai medencés festményeiről ismerjük a 20. század egyik legmeghatározóbb képzőművészét!

A Bohumil Hrabal regénye alapján készült Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért Oscar-díjat kapott.

Vashegyi György maradt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Jankovics Marcellt tiszteletbeli elnökké választották a köztestület hétfői közgyűlésén.

A szelektorok pedig egyhangúan döntöttek a magyar alkotás mellett, már jóval azelőtt, hogy a nevezési határidő lezárult volna.

Hamarosan a brit újságolvasók elé kerül az a levél, amelyet a brit kulturális- és közélet képviselői írtak alá a Színház- és Filmművészeti Egyetem „hiteles vezetése” melletti kiállásként.

Mundruczó, Petrányi és Wéber mellett mások is #FreeSZFE feliratú pólóban beszéltek a sajtótájékoztatón.

Eljutott a Parlamentet őrző oroszlánhoz a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak chartája.

Több ezren tüntettek.

Orosz Lujzát a Kolozsvári Állami Magyar Színház saját halottjának tekinti.
