Sikeresen leszállt a Holdra kedden a Csang'o-5 kínai űrszonda – jelentette be a kínai nemzeti űrügynökség.

Kőzetmintákat gyűjtenének

Az ősi kínai holdistennőről elnevezett űrszondát november 23-án indítottak útnak azzal a céllal, hogy kőzetmintákat gyűjtsön, amelyek segíthetik a tudósokat az égitest eredetének és kialakulásának megértésében, írja a BBC.

Kinai Urszonda Hold Kiloves
A Kínai Űrszonda Kilövésének Pillanata / Fotó: Str / Afp

Kínai közlés szerint mintegy kettő-négy kilogrammnyi kőzetmintát akarnak gyűjteni az Oceanus Procellarum (Viharok óceánja) nevű nagykiterjedésű lávamezőn.

A következő két napban kezdik meg a mintagyűjtést

A 8,2 kilogramm súlyú Csang’o-5 az eddigi legnagyobb kínai űrszonda. Leszállóegysége fog lyukat fúrni a Hold felszínébe, és robotkarjával kőzet- és talajmintákat gyűjt.

Egyébként tavaly januárban történelmi pillanatnak lehettünk tanúi, hiszen a kínai-svéd-német Csang’o-4 űrszonda csírázó növényről készített fotókat a Hold túlsó oldalán. Ez azt bizonyítja, hogy van élet a Holdon. Azonban másnapra sajnos elpusztult a zöld növényke.

Kapcsolódó cikk

Ezeket a felszállóegység veszi át, amely majd dokkol a Hold körüli pályán keringő visszatérő modullal.

Kapcsolódó cikk

A CCTV kínai állami televízió híradása szerint a következő két napban kezdi meg a leszállóegység a mintagyűjtést.

Ez az első alkalom az 1970-es évek óta, hogy egy ország kőzetmintákat próbál gyűjteni a Holdról. Korábban a Szovjetuniónak három robotizált, az Egyesült Államoknak pedig hat emberes misszió során sikerült mintákat hozni a Holdról.

Az amerikai Apollo-missziók mintegy 380 kilogramm, a Szovjetunió mintegy 300 gramm holdkőzetet hozott a Földre.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet