Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetőjén kívül más magyar politikusok is elárulták, hogyan igyekeznek spórolni az energiával.

Kocsis Máté azt nyilatkozta, hogy úgy küzd az energiaválság ellen, hogy felszámolta egyik akváriumát, írjaBlikk.

Volt két nagy akváriumom, és ebből az egyiket most megszüntettem, amelyben aranyhalak voltak egyébként. Az aranyhalakat elvittem egy barátomhoz, akinek van egy kisméretű kerti tava, és oda betettem mindegyiket

– vallotta be, majd hozzátette, “aki tart akváriumot, tudja, az egy nagyüzem, hiszen ott vannak a szűrők, plusz a világítás. Körülbelül harmincöt éve tartok halakat, ez nekem egy fájó döntés volt, de meghoztam”. A Blikk megkeresésére a politikus elárulta, hogy “a válság miatt több felesleges, energiát pazarló fogyasztási pontot szüntettem meg a háztartásunkban. Mindenhol fontos a takarékoskodás”.

A fidesz frakcióvezetőjének nyilatkozatára több különböző magyar politikus is reagált, és a maguk spórolási technikáikat is megosztották. 

Szabó Rebeka, a Párbeszéd társelnöke elmondása szerint zöldpolitikusként eddig is nagyon spórolt az energiával. “Otthon télen pulóverben vagyok, energiatakarékos izzókkal világítok, liftet csak akkor használok, ha valamit cipelnem kell, és gyakran járok biciklivel. Ilyenformán az én életmódomban nem lesz szükség sok változtatásra. Ám a lényeg az, hogy a kormány időben segítsen azokon, akik rosszul szigetelt otthonokban kényszerülnek lakni”.

Nagyon visszatetszőnek tartom, hogy jómódú fideszes politikusok az aranyhalaikról lemondással hakniznak, amikor családoknál az lehet a kérdés télen, fűtsenek-e vagy egyenek

– jelentette ki Szabó Rebeka.

A Jobbik frakcióvezetője, Lukács László György is ugyanúgy próbál spórolni az energiával, mint bárki más, kiürítették a plusz fagyasztójukat, amíg lehetett, a szabadban szárították a ruháikat, a termosztátot is lejjebb csavarják és nagyon tudatosan kapcsolják fel-le maguk és gyerekeik után a villanyt. 

Biztos nem az akváriumot szüntetjük meg, ezt igazából cinizmusnak tartom. Ugyanakkor nemcsak a pénz miatt, de a környezet kímélése szempontjából is fontos, amikor az energiatakarékosságról beszélünk

– mondta Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője. “Én magam jobban odafigyelek például a főzésnél, próbálok a gázzal, az energiával spórolni, ahogy nagyanyáink tették, mi is lefedjük az edényeket. A családtagok kihúzzák a töltőket, az elektromos eszközöket a konnektorból, amikor nem használják, még a tévéket is, ezzel is csökkentve az áramfogyasztást. Háziasszonyként igyekszem előre megtervezni a bevásárlást, s kizárólag olyan árukat vásárolunk, amire tényleg szükségünk van” – tette hozzá.

Kapcsolódó cikk

Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese pártja programját ajánlotta a spóroláshoz.

Az MSZP igazi baloldali pártként dolgozta ki a RezsiSTOP csomagját, amely mindenkinek segítséget jelentene. Még Kocsis Máténak is, nyugodtan megszavazhatja

– jelentette ki, majd hozzátette, hogy amíg Kocsisnak az aranyhalaikról kellett lemondania, mások alig bírják kifizetni a számláikat, mivel a Paksi Atomerőműben termelt 12 forintos áramért 70 forintot kérnek átlagfogyasztás fölött, a kisvállalkozásoktól pedig 400-at.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet