Moszkvai polgármester: vírus delta variánsa a régen beoltottakat is megfertőzheti

Azokat is megfertőzheti az új koronavírus delta variánsa, akik régen kapták meg a védőoltást – jelentette ki vasárnap Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a Rosszija 1 televíziónak, miközben Oroszországban az új esetek száma már harmadik napja meghaladja a 17 ezret.

A delta variáns új mutánsa még jobban fertőzőképes

„Már egy új variánssal, az indiai variáns újabb mutációjával van dolgunk. Az úgynevezett deltával, amely agresszívabb és nehezebb a korábbinál. Gyorsabban fertőz és gyorsabban hatol be a szervezetbe. Az immunitás szintjének kétszer olyan magasnak kell lennie, mint a vuhani esetében, hogy védettek legyünk az indiai változattal szemben” – mondta Szergej Szobjanyin, aki elsősorban a vakcinaszkepticizmussal magyarázta az alacsony átoltottságot.

„Azok az emberek, akik a korábbi, a kínai koronavírus változatától nem betegedtek volna meg, ma megbetegedhetnek. Újbóli megbetegedéseket is látunk, azoknál, akiket már beoltottak. Ők nincsenek sokan, de mégis úgy látszik, hogy akiket régen oltottak be, azok védettsége csökken, a titerek csökkennek, ezért sokaknál valószínűleg szükség van az újraoltásra” – tette hozzá. A titer az a laboratóriumi teszt, amely a vérben lévő antitesteket, s ezzel az immunitást méri.

Nem elég egy dózis, harmadik vakcinára is szükség lehet

A moszkvai polgármester szerint a fővárosban eddig másfél millióan kapták meg a védőoltás mindkét komponensét. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 144,8 millió tesztet végeztek el.

Moszkvában olyan súlyos a járványveszély, hogy a múlt héten a fővárosban és Moszkva megyében a szolgáltatói és kulturális szektorban dolgozók többsége számára kötelezővé tették a vakcina beadását. Joe Biden amerikai elnök /link és Mario Draghi olasz kormányfő /link is azzal fordultak országaik lakosságához, hogy oltassák be magukat, és a második dózist is vegyék fel a teljes védettség kialakulásához.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból