Egy piaci halas kofa kaphatta el először a koronavírust

Egy tudományos folyóiratban publikált tanulmány azt állítja, a koronavírus eredete, azaz az első ismert fertőzött egy halakat áruló nő volt.

Félrekönyvelésről lehetett szó

Az első ismert koronavírusos fertőzés 2019-ben december 11-én történt a vuhani állatpiacon – állítja egy, a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány. Ezzel pedig azt is cáfolják, hogy nem egy könyvelő kapta el először a kórt, akinek semmi köze nem volt a hírhedt vuhani piachoz, ami hozzájárult azokhoz a vélekedésekhez, hogy egy titkos laborból „szökött meg” a vírus – számolt be a The Guardian.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
A kutatócsapat több hetes terepmunkával kiderítette ugyanis, hogy az eredetileg a koronavírus ősforrásának tartott könyvelőnek csak december 16-án jelentkeztek az első tünetei, jó néhány nappal később, mint azt eredetileg gondolták. A félreértést azt okozta, hogy a könyvelő december 8-án fogorvosi panaszokkal jelentkezett az orvosoknál, ezt „könyvelhették félre”.

A koronavírus eredete

A tanulmány szerint a legtöbb korai esetek a futballpálya-méretű hatalmas piachoz kötődnek, különösen annak a nyugati részéhez, ahol kutyákat és tobzoskákat tartottak ketrecekben, ami arra utal, hogy innen terjedt el a világjárványt okozó koronavírus. Az első ismert fertőzött pedig egy halakat áruló nő volt.

Egy WHO-vezette kutatócsapat korábbi tanulmányában azt valószínűsítette, hogy a vírus egy denevérfajtáról egy másik állat közbeiktatásával juthatott be az emberi szervezetbe.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk