A gyermekek agyfejlődése miatt számukra még fájóbb a személyes kapcsolatok hiánya a koronavírus okozta járványügyi korlátozások során.

A társas kapcsolatok megléte az érzelmi intelligencia fejlődése miatt is fontos

A gyerekek mások társaságban rendkívül gyorsan sajátítják el az olyan képességeket, mint a konfliktuskezelés, saját dolgaik megosztása másokkal vagy az empátia. Amint a gyerekek különböző közösségekbe kezdenek el járni, ezek az érzelmi és szociális ismereteik elkezdenek fejlődni. De a koronavírus okozta világjárvány alatti bezárkózás miatt nagyban csökkentek a közösségbe járás lehetőségei.

gyerekek agyfejlodes lockdown
A közös játék a kortársakkal rendkívül fontos az agyfejlődés szempontjából / Fotó: Robert Kneschke/Shutterstock

A gyermekek agyfejlődése rögtön a fogamzás után megkezdődik és egészen fiatal felnőttkorig tart. A génállományunk és a környezeti hatások összességében egyénenként különbözőképpen hatnak agyunk fejlődésére. Ráadásul vannak kritikus időszakok, mint például a kamaszkor.

Kapcsolódó cikk

A társas észlelés az első életévben kezdődik, amikor a gyerekek rájönnek, mit gondolhatnak mások, és ez a tanulás ötéves korig eltart. A játék fontos része a folyamatnak, amely során barátságokat kötnek a gyerekek, megtanulják kezelni az érzelmeiket és nő a lelki ellenállóképességük. 

A kutatók még csak most kezdik megérteni, mit okozhat a kisgyerekeknél a társas kapcsolataik olyan fokú limitálása, mint ahogyan a kijárási korlátozások során történt. Egy nemrég megjelent tanulmány azt már kimutatta, hogy a felnőttek társas észlelésére mennyire rossz hatással voltak a koronavírus okozta korlátozások. A társas kapcsolatok hiánya nagyban csökkentette a pozitív megélések gyakoriságát, és ez ahhoz vezetett, hogy sokakon eluralkodtak a negatív gondolatok.

A gyerekek hosszú távon méginkább megszenvedik a társas kapcsolataik hiányának következményeit. Az interakciók során végbemenő agyfejlődés kétirányú folyamat: a környezet, vagyis az érintkezések a többi gyerekkel, hatással van az agyra, és az agy pedig a társak felé mutatott érzelmi és a viselkedésbeli reakciókra. 

A társasági viselkedés elsajátítása nem csak az iskolai tanulmányok, a munkahelyi előmenetel vagy a személyes kapcsolatok miatt fontos, hanem általában az érzelmi intelligencia fejlődése érdekében, amely olyan képességek alapjául szolgál, mint a figyelem, a tervezés és a problémamegoldás.

Gyermekek agyfejlődése: Nem maradunk le semmiről, de pótolni kell

Ha a gyerekek nem játszhatnak a többiekkel, azt a beleérző képességük, kompromisszumkészségük, érzelmi stabilitásuk, nyelvi fejlődésük és társas kommunikációjuk fejlődése bánhatja.

A kisgyerekek számára a Zoomon történő megbeszélések nem egyenértékűek a személyes találkozással.

A gyerekek nem csak a társaikat hiányolják, hanem az olyan felnőtteket is, akikre felnézhetnek, mint a nagyszülők vagy a tanárok, akik most hirtelen eltűntek az életükből. A legtöbb gyerek nem szereti a videóhívásokat, tehát ezek nem helyettesítik számukra a személyes találkozásokat oly módon, ahogyan a felnőttek számára

– mondta egy hatéves gyerek édesanyja. 

Szülőként mi a legjobb, amit tehetünk? Biztosítjuk gyermekeink számára, hogy minél többet játszhassanak más gyerekekkel, amint a korlátozások biztonságosan lehetővé teszik. Az államoknak gondoskodniuk kellene olyan programokról, amelyek segítségével bepótolhatják a kimaradt létfontosságú, a gyermekek agyfejlődése számára fontos időszakot. Addig is olvassunk nekik és beszélgessünk sokat az érzelmeikről!

A magány minden korban rossz hatással van a fizikai és mentális egészségre és közérzetre. De szerencsére, mivel az agyunk fiatal felnőtt korig fejlődik, sőt, még utána is, ezért később is elsajátíthatjuk a fontos képességeket, írja a The Conversation.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

meghalt-karsai-daniel-halalanak-oka

Szívszorító: Meghalt Karsai Dániel

Egy ország rendült meg. Negyvenhét éves korában elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász. Halálának hírét szombaton este testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán. Karsai Dániel majdnem