Közelebbről is megnézték az omikront, a tudósok szerint az oltottaknak nincs miért aggódniuk

Bár még keveset tudni a dél-afrikai mutációról, az omikronról, de az oxfordi kutatók az eddigiekből is le tudtak vonni hangsúlyos következtetést.

Úgy tűnik egyelőre, az omikron ellen védenek a vakcinák

Mostanra Európa több országában is megjelent az omikron nevű koronavírus-variáns, amely a kórokozó egy újabb, Dél-Afrikából származó változata. Hogy pontosan miként teljesítenek ellene a vakcinák, az még nem tisztázott, de a kutatók folyamatosan vizsgálódnak.

Közéjük tartoznak az Oxfordi Egyetem szakértői is, akik most új hírekkel álltak elő: a tudósok szerint egyelőre nincs olyan bizonyíték, ami azt sugallná, hogy a meglévő oltóanyagok ne nyújtanának védelmet az omikron ellen.

A Pfizer képes lehet megelőzni az omikron általi súlyos megbetegedéseket is

Hirdetések

A kutatók szavait a Bloomberg idézte, hangsúlyozva, hogy a szakértők ezt már az új vírusváltozaton elvégzett vizsgálataikra hivatkozva közölték. Az egyetem szerint tavaly is megjelentek új vírusváltozatok, a vakcinák továbbra is nagyon magas szintű védelmet nyújtanak a súlyos megbetegedések ellen.

A Bloomberg szerint a vakcinagyártók mindeközben újabb teszteket végeznek saját termékükre vonatkozóan, hogy kiderüljön: az omikron hatással van-e az oltás hatékonyságára, és ha igen, akkor ez mit jelent pontosan. A Pfizer részéről pedig már közölték: ha kell, 3 hét alatt is el tudnak készíteni egy új oltóanyagot.

A BioNTech vezérigazgatója ugyanakkor optimistán nyilatkozott. Mint mondta, termékük nagy valószínűséggel az omikron által okozott súlyos megbetegedéseket is képes megelőzni.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk

Ez is érdekelhet