Az Operatív törzs szerint eddig 222 005 főt oltottak be, miközben egyelőre csak 201 ezer ember oltására elég vakcina érkezett.

Ellentmondásosak a koronavírus kapcsán közölt adatok

Azokat a koronavírus-vakcinákat használják fel az idősotthonokban, amiket azért tettek félre, hogy azok, akiket már beoltottak, megkaphassák a védettséghez szükséges második adagot is – írja a 444.

Koronavirus Moderna Vakcina Gyartoja Mellekhatasai Magyarorszagon Oltas
Az Amerikai Vakcina / Fotó: Pfizer-Biontech

A hírportál azt írta, hogy ellentmondásosak az Operatív törzs nyilatkozatai. Noha az általuk csak “nyugatinak” hívott oltóanyagokból 201 ezer ember oltására elég vakcina érkezett meg, a mai jelentés szerint már beoltottak 222 005 főt.

Elosztották kettővel a beérkezett vakcina számát

444 emlékeztetett, hogy eddig csak Pfizer-BioNTech és Moderna vakcina érkezett az országba. Ezekből kettőt kell beadni a magas, 90 százalék feletti immunitás eléréséhez, a Pfizernél 21 nappal, a Modernánál 28 nappal az első beadása után.

A 201 ezer ember beoltására elég vakcinát úgy számolták ki, hogy a beérkezett oltóanyag számát elosztották kettővel, hogy biztosítsák a második adagot is.

Ezúttal viszont kiderült, hogy az oltási munkacsoport engedélyezte a félretett készlet egy részének felhasználását. Nem tudni, hogy egészen pontosan hány adagról van szó, de szombaton már 20 ezerrel több oltottról számolt be az Operatív törzs, mint ahány oltás rendelkezésre állt (tehát már hozzányúltak a félrerakott készlethez), és az idősotthonokban még vasárnap is zajlott a tömeges oltás.

Más ország is hasonlóan járt el

A jelek szerint pedig bíznak abban, hogy a közös, EU-s beszerzésből, Nyugatról vagy Brüsszelből (tetszés szerint használható) biztosan érkezik további koronavírus elleni oltóanyag.

Kapcsolódó cikk

A kínai és az orosz vakcina egyelőre élesben még nem használható, mert még egy utolsó vizsgálatot elvégeznek a már engedélyezett szereken. Az orosz Szputnyik V esetében ez jövő hét végén lezárulhat, a kínainál körülbelül három hét lehet a végső jóváhagyás.

A 444 megjegyezte: több ország döntött már úgy, hogy a beérkező koronavírus elleni vakcinákból inkább a lehető legtöbb embert beoltanak, és nem tartalékolnak a következő körre, mert már ezzel is lehet növelni a társadalmom védettségét. Az Egyesült Királyságban a második kört jelentősen kitolták a gyártó által javasolt 21 naphoz képest. A Pfizer-Biontech legutóbb azt jelezte, hogy az első oltás után maximum 42 nappal kell következnie a másodiknak, így tudják garantálni a magas arányú immunitást.

Kevesebb Moderna-vakcina érkezett

Ma, vasárnap egyébként újabb vakcinaszállítmány érkezett az amerikai Moderna gyártójától, azonban a vártnál kevesebb.

Kapcsolódó cikk

A tervek szerint a jövő héten a háziorvosok ebből kezdik meg azoknak a 89 évesnél idősebb embereknek a beoltását, akik regisztráltak a védőoltásra. Ezúttal viszont nem tudni, hány ember beoltására lesz elegendő a vasárnap érkezett vakcinamennyiség

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet