Tüntetést szerveztek hétfő estére a “szabad színházért, a kultúra függetlenségéért”. A rendezvény este 6 órakor kezdődött a Városháza helyett a Madách téren. A demonstráción Fullajtár Andrea, Barda Beáta, Sodró Eliza, Farkas Franciska, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Pintér Béla, Karácsony Gergely és Boross Martin szólalt fel. A címben azt írtuk, a 9 legerősebb beszédet osztjuk meg veletek, ami azt jelenti, az összes felszólalóét, hiszen mindenkié fontos és erős volt.

Fullajtár Andrea (Katona József Színház színművésze)

“Tudsz titkot tartani? Tudsz hallgatni? Tudsz hallgatni, hogy megvédj egy áldozatot? Tudsz hallgatni, hogy megvédj egy társulatot? Feltartod a kezed és szavazol, megpróbálsz egy ügyet kivizsgálni. Vállalod a fájdalmas szembesnézést, a veszeségeket, vállalod, hogy utána nem érzel elégtételt. Saját szemedben inkább tűnsz kegyetlennek, mint igazságosnak.

Vállalod ennek a felelősségét és a terheit? Igen? Na, jó, akkor nézd, hogy mit tesznek az ügyeddel azok, akiknek ez kapóra jön!

Nézd, ahogy meghazudtolják! Nézd, ahogy felhasználják, kifordítják, ellened hadba állítják, minden eszményed aljasnak, mérgezőnek titulálják! Nézd, ahogy teljesítményed negligálják, és közpénzen kitömött propagandájuk üvölti, hogy te vagy a romlott, te vagy az érdemtelen! Nézd, ahogy táblát akasztanak a nyakadba, mert új neved van: zaklatószínház! Nézd, ahogy törvényt készítenek, hogy már abba se legyen beleszólásod, hogy kivel dolgozz! Sőt, eljött az idő, hogy beszántsák a függetleneket, mert megvan az ürügy, a normális eljárás. Na, tudsz még hallgatni? Lesz még valaki ezek után, aki tud hallgatni?”

Barda Beáta (Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyvezetője)

“Én nem vagyok színész, nem tudok beszédet sem mondani, még sosem tartottam. A saját hangomtól még most is megijedek. De sokan vannak a színpadon és a szélén, akik ebben jók, akik jók ebben. Ennyi félék vagyunk, egyik ebben, a másik abban jó. Köztetek is van, aki sapkát hord, másikon ott a kapucni, de van, aki hajadonfőn álldogál, mert sokfélék vagyunk. A Trafónak az a dolga, hogy a független társulatokat támogassa, a független alkotókat helyzetbe hozza, hogy ezt a sokféleséget, amit ezek az alkotók és az általuk létrehozott művek jelentenek, Budapesten megmutassa.

És ha erről a sokféleségről nem tudunk sokféleképpen beszélni, sokféle drámát, regényt írni, ezt sokféleképpen megmutatni, akkor mindenki veszíteni fog.

Veszíteni fogunk tágasságot, elfogy a levegő, el fogjuk veszíteni a sokféle kultúrát, a sokféleség kultúrát, és igen, a következő a szabadság. Mindannyian pontosan tudjuk, hogy amit egyetlen gombnyomással, egyetlen parlamenti szavazógomb megnyomásával eltörlünk, azt milyen kegyetlenül nehéz újraépíteni. És ha az, amitől tartottunk, az mégis megtörténik, hogyan fogunk a csillogó szeműek szemébe nézni, a csillogó szemű fiatal színázcsinálók, -írók, a csillogó tekintetű nézők szemébe nézni? Mit mondunk majd nekik? Azt hogy hagytuk ezt megtörténni? Hogy egyszer majd újrakezdjük? Hogy majd egyszer ti újrakezdhetitek?”

Sodró Eliza (Weöres Sándor Színház színművésze)

Sodró Eliza a 30 év alatti színművészek nyílt levelét olvasta fel beszédében.

“Tisztelt Országgyűlés!

Szeretnék bemutatkozni. Mi az a generáció vagyunk, akik 1990 után születtek, akkor, amikor Önök a rendszerváltással voltak elfoglalva; akkor, amikor Magyarországon forradalom nélkül kitört a szabadság. Mi ebben a szabadságban nőttünk fel, mi ebben a szabadságban döntöttük el, hogy színészek leszünk. Felvételt nyertünk a Színház- és Filmművészeti Egyetem vagy a Kaposvári Egyetem színművész szakára, sikerrel el is végeztük és átvettük színművész diplománkat. Mi Magyarország 30 év alatti színművészei vagyunk. Sok minden éket verhetett volna közénk kezdve onnan, hogy hol végeztünk, túl azon, hogy ki volt az osztályfőnükünk, egészen odáig, hogy kire szavaztunk. De a mi generációnk valamiért nem kapható a gyűlölködésre. Szeretünk dolgozni, tiszteljük egymás munkáját, és szeretjük jelezni, ha valamivel problémánk van. Azért fogtunk most össze, mert a nemrég napvilágot látott kulturális törvénytervezet elfogadása esetén nem látjuk biztosítottnak a szakmánk jövőjét. És ez akkor is sajnos, ha most tiltakozásunk hatására úgy tűnik, némileg puhítani fogják.

Három pontban fogalmaztuk meg a legfontosabb aggályainkat, mert most mi vagyunk azok a fiatalok, akik Önök voltak a rendszerváltás idején, és szeretnénk párbeszédet kezdeményezni.

1.) A törvénytervezet megalkotása előtt nem történt érdemi szakmai egyeztetés. Kérjük, hogy mielőtt bármilyen döntést meghoznának, egyeztessenek a megfelelő szakmai szervezetekkel és vegyék figyelembe az érveiket és álláspontjaikat! 2.) Tiltakozunk a független társulatok éves működési támogatásának megszüntetése ellen, mert az a teljes független szféra eltűnéséhez vezet. Tiltakozunk az ellen, hogy ilyen vagy hasonló felvetés valaha is bekerüljön bármilyen törvénybe. 3.) Úgy érezzük, az önkormányzati fenntartású kőszínházak esetében az állami támogatásért cserébe elvárt miniszteri vétójog és állam művészeti kérdésekbe való beleszólási joga súlyosan veszélyezteti a színházak szuverén, autonóm működését.”

Sodró Eliza azzal zárta beszédét, hogy “ezt a levelet 111 harmincév alatti színművész írta alá”, és büszke arra, hogy a generációjában megtörtént ez az összefogás és ő lehet a hangja.

Farkas Franciska

“Hiszek a hazámban, hiszem, hogy a hazám jót akar nekem. Hiszem, hogy a hazám értékel engem. Szeretném, ha a hazám büszke lenne rám. És úgy hiszek a hazámban, ahogy a gyermek hisz a szüleiben. Csak hát anyu és apu elég sokat veszekednek mostanában. Néha már azt hiszem, én is csak ürügy vagyok a vitákhoz, és senki sincs, aki rájuk szólna, hogy ne takarózz a gyerekekkel. Ezt akarom hinni. Honleány vagyok, magyar anyanyelvű honleány vagyok, aki a hazáját szolgálja. Hinni akarom, hogy elmondhatom a véleményemet anélkül, hogy bármelyik párt érdekeit szolgálnám.

Szerintem a mindenkori magyar kormánynak támogatnia kell engem, ugyanúgy, mint a mindenkori ellenzéknek, mert én az egész hazámat szolgálom, és ez felette áll minden pártérdeknek. (…) Ezt gondolom most.

A demokrácia első szabálya: viselkedj úgy, mint egy demokráciában, mert félelemből még nem épült semmit, mert félelemből nem épült fel semmi, mert félelemből semmi nem épül, semmi nem épül…”

Jordán Tamás

“Egyik kedvenc olvasmányom Bulgakov Mester és Margaritája. Ebben pilátus a keresztrefeszítés utáni éjszaka álmodik. És azt álmodja, hogy Jézus sétál a holdsugáron a Hold felé, és beszélgetnek. Jézus azt mondja: a gyávaság a legnagyobb bűn. Pilátus nem ért vele egyet. Kijavítalak, mondja: a gyávaság a legeslegnagyobb bűn. Ti, akik most hallgattok minket, kerülhettek hasonló helyzetbe, mint amilyenbe most mi sokan vagyunk. Adott esetben ne felejtsétek el Pilátust! Idézem: a gyávaság a legeslegnagyobb bűn.”

Mácsai Pál (Örkény István Színház igazgatója)

(“A kultúra alap, a kultúra nemzeti alap” skandálással várták Mácsait.)

“Ennek a mellettünk található színháznak a névadója, akinek élete bővelkedett keserű történelmi és politikai tapasztalatokban és szűkölködött szívderítőkben, írt egy novellát. Ez a novella arról szól, hogy a dolgokat létre kell hozni, meg kell csinálni, hogy cselekedni kell, különben napjaink, pillanataink, szándékaink, álmaink szétgurulnak, füstbe mennek, szertefoszlanak. Arról is ír, hogy meg kell őrizni a józan gondolkodásunkat. Nem szabad idomulni, nem szabad átvenni terminológiákat, meg kell maradni annak, akik vagyunk, és meg kell őrizni derűnket, nyugalmunkat és humorunkat. Hogy mennyire fontos lehetett neki ez a szöveg, mutatja, hogy meglehetősen nagy igényű címet adott neki. Olyan címet, amelynek a kibontására más szerzőknek többkötetes regényfolyamra van szüksége. Most ennek a felemelő estének az emlékére és tanulságául elmondom nektek ezt az egyperces novellát, hogy elvihessétek magatokkal és ha szükség lesz rá, gondolhassatok rá.

Örkény István: Az élet értelme

“Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmad­rangú valami. Hát akkor mi? Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.

Még azért felolvasok 5 sort egy szerzőtől, aki képes volt rá, hogy gondolatait összetartsa. Így írja. A kultúra lényege – akár a szellemi alkotásról, akár a társadalmak politikai együttéléséről van szó –, hogy soha nem valamilyen ideológiai program végrehajtása. Különösen az európai kultúrának hatalmas értéke az, hogy évszázadok óta kialakította a szakmai munka végzőinek azon öntudatos csoportjait, akik a maguk művészetének fogásait és szakmájuk függetlenségét féltékenyen őrzik minden hatalmi behatással és paranccsal szemben. Az a gondolat, hogy a munka a szellemi alkotás, a tudomány, a bíráskodás, az általános és felsőoktatás nem más, mint éles fegyver ilyen vagy amolyan érdekharcban, valójában mindig az emberi tudás és kultúra hagyományát és alapszerkezetét rombolja szét. (Bibó István, 1956 októberének végén)”

Pintér Béla (Színész-rendező)

“2019. december 11-én a magyar kormány mégsem szünteti meg a független színházak éves támogatását? A Fidesz-KDNP 2010 óta ugyan alkalmazza a lassú kivéreztetés technikáját velünk szemben, most azonban egy pillanatig ledőlt ugyan az álarc, de mégsem döfi markolatig a tőrt szívünkbe? Az új törvény hatályba lépésétől kezdve a magyar adófizetők pénzéből mi, függetlenek mégis kapunk néhány fillért? Azok a forintok ezentúl nem a Nemzeti Színház milliárdos költségvetését duzzasztják és Mága Zoltán cukorsziruppal gyantázott vonóját sem fogják díszíteni?

Hát, kedves, fideszes honatyák és kultúrprominensek, akkor ezentúl is hozzánk fogtok színházba járni? Idáig is hozzánk jöttetek, ha nevetni és sírni akartatok, mert pontosan tudjátok, hogy a színház alapvetően kritikus, ellenzéki, vagy ha nem az, akkor kurva unalmas és hazug.

És a kormánypropagandában még elviselitek a hazugságot, de a színházban már ti sem. Fészkelődtök, ásítoztok, alszotok egy jót, mert unjátok, mert ti is a metsző humort és a fájdalmas színházat szeretitek. Ezért mégsem döntöttetek úgy, hogy elpusztítotok minden függeten színházrendezőt és társulatot, mint ahogyan tettétek azt annak idejét a Krétakörrel és a Szputnyikkal is? Mégsem mészároltok le bennünket? Mégsem mészároljátok le a legjobb kőszínházakat, elsősorban a Katona József Színházat? Megijedtetek, hogy eljöhet a perc, amikor felelni fogtok ő előtte – hogy értsétek –, a magyarok Istene előtt, mert az ő haragja sújt le rátok? Megijedtetek, hogy bűnhődni fogtok, nem is akárhogyan? Megtudtátok, hogy a pokolban kipeckelt szemmel kell majd néznetek Balázs Péter szolnoki rendezéseit, a Magyarország-Wales világbajnoki selejtezőt (a szóban forgó meccs az EB-selejtező keretében zajlott – a szerk.) és a végtelenített Bayer Show-t? Mégsem fogtok bűnhődni? Mégsem vagytok gyilkosok? Mégsem vagytok a magyar kultúra gyilkosai?”

Karácsony Gergely

“Nem örülök annak, hogy nekem is itt kell lennem, egy színpadon és újra beszélnem kell arról, hogy ki veszélyezteti a szabadságunkat. És azért sem örülök, hogy színpadra kell állnom, mert én azt gondolom, a színpad – ahogy a kultúra – az nem a politikusoké, hanem a művészeké és a közönségé, ahogy az akadémia sem a politikusoké, hanem a kutatóké, úgy, ahogy az iskola sem a politikusoké, hanem a tanároké és a diákoké. (…) Bármit is szavaznak majd a Parlamentben, amit elfogadnak, az csak nekik lesz törvény, nekünk diktátum. És ez a diktátum mindenki számára diktátum lesz: kormánypárti polgármesterek számára is diktátum lesz, a kormánypárti színházba járó emberek számára is diktátum lesz, a kormánypárti művészeknek is diktátum lesz.

Ez az ügy nem a Fidesz vagy az ellenzék ügye, ez az ügy nem a főváros vagy a vidék ügye, mert a diktátum mindenki számára diktátum, mert az az ügy egy nemzeti ügy, mert a kultúra nemzeti alap.

És bár tudjuk, hogy a diktátum mindenkinek szól, de azt is tudjuk, hogy a legjobban Budapestnek szól. Azt is tudjuk, hogy ez a diktátum egy kísérlet arra, hogy megtorolják azt, hogy a október 13-án a budapestiek kiemelték a fejüket a mocsárból és egyenes derékkal eljöttek és arra szavaztak, hogy visszavegyék a saját a városukat. Értjük a diktátum üzenetét. És most mi itt, közösen vissza fogunk üzenni: megvédjük a színházainkat, megvédjük a színészeinket, megvédjük a szabadságunkat.”

Boross Martin (STEREO AKT vezetője, a Független Előadóművészeti Szövetség tagja)

“Három nappal ezelőtt tettük ki a petíciót, amit azóta 50 ezer ember írt alá. A kormány a meghátrálás jelét mutatja, de most is 50 ezer ember nevében vagyunk itt, hogy még hangosabban mondjuk el az üzenetünket a döntéshozóknak, akik ugyan látszat egyeztetéseket folytatnak, de gyávák ahhoz, hogy szemtől szembe leüljenek azokkal, akiket valóban érint ez a törvény.

A következő napokban, hetekben és hónapokban elképzelhető, hogy egy ennél mégrémisztőbb törvényjavaslatra fogunk ébredni, és akkor is fontos, hogy itt legyünk, összezárjunk, és még szélesebb összefogásra van szükség, és azoknak is hallatni kell a hangjukat, akik ezt nem tették.

Most is és a jövőben is nemet kell mondanunk a szabad kulturális élet megszüntetésére, erodálására. A kultúra nem a kormányé, hanem a miénk, embereké, a kultúra közös, a kultúra alap, a kultúra nemzeti alap.”