Vajon meg tud-e lepni még a negyedévesek átdolgozott Bulgakov klasszikusa, a Mester és Margarita? Újfajta kifejezési mód van születőben, vagy egyszerűen a kiüresedett lelket már nem lehet más eszközzel kultúrára csábítani? Törvényszerűen bulvárosodik minden körölöttünk? A forma véglegesen elhalványította a tartalmat? Kötelező meztelenkedni Budapesten, 2018 őszén egy előadásban ahhoz, hogy élmény számba vegyenek? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása nem könnyű feladat, hasonlatosan az eredeti regény elemzéséhez.
Meztelen igazság vagy hazug kéjelgés?
Fülledt októberi este fogadott az Ódry Színpadon. Telt házas vizsgaelőadásra érkezem október 25-én, a SZFE legnagyobb előadó termébe. Szokatlanul zsúfolt és szokásosan vegyes nézősereg gyűlt össze Horváth Csaba rendező-koreográfus negyedéves, fizikai színházi koreográfus szakos hallgatóinak vizsgaelőadására. A tavalyelőtti POSzT legjobb rendezése után (A te országod, Forte Társulat/Trafó, 2016) talán nem véletlenül került ki a „minden jegy elkelt” tábla az esemény oldalára napokkal a bemutató előtt.
Mihail Bulgakov sokrétű regénye különös kapcsolatban áll velünk, magyarokkal. Talán ez a fajta sokrétűség izgatta a rendezőt is a darab választásnál, aki szintén kacifántos, sok műfajt és stílust keverő életúttal rendelkezik.
A polifonikus regényt nem könnyű értelmezni. A Jurij Ljubimov adaptációja alapján színre vitt előadás rendkívül erős és szuggesztív hangulati elemekkel dolgozik, ahol egy felvillanó női nemi szerv, vagy egy meztelen férfi test már túlordít a posztmodern csendjén, és nem botránkoztat meg senkit, sőt.
A rendezés már nem is kíván elgondolkodtatni. Eszközként nyúl Bulgakov remekművéhez, ami jó keretet ad, hogy megmutassák felkészültségüket a hallgatók. Uralja a pillanatot, és nem is vágyik többre.
Kajszibarack, fodrászműhely
Mi folyik itt? Már az előadás elején nyilvánvalóvá teszi a rendező, hogy nem szokványos történetmesélősen táncikálós este előtt állunk. A rendkívül csupasz és lekopaszított dialógusokat fülledt és vibráló mozgás borítja be, fogja az ölébe. A Patriarsije Prudin sétálgató Berliozt Horváth Csaba rendezésében nő játssza (Vadász Krisztina), Hontalan (Nagy Péter István), a költő azért férfi marad.
A kajszibarack szörp nem akad meg a torkukon, a levegőt fodrászműhely szaga tölti be. Ezt mozgatható hajszárító székekkel vagy dauer búrákkal stilizálja a rendezés, melyek búrái megvilágíthatóak.
Lebeg az ing az izzadt női testeken, száll a haj, ringatóznak a csípők. Woland (Kotormán Ábel) karaktere eltörpül. Az összes férfi szerep teljesen háttérbe szorul. A női test kerül górcső alá. Behemót (Molnár G. Nóra) nyúlánksága Jesua szerepében is kapóra jön, hitelesen adja a macskát és éles kontrasztot húz szerepváltásaival.
Zavaros követni helyenként a szereplő-váltásokat, amikor hol macskaként, hol mezítelen leszbikus nőként, hol egy szál fehér ingben agonizáló fiatal lányként jelenik meg. Pilátussal (Barna Lilla) való jelenete során élvezetesen ellenpontozza jelenlétével Jesua szerepében Barna Lilla színészet nélküliségét és homogenitását.
Kinek a pap, kinek a papné, kinek mindkettő
Ezt a zavarosságot-zavarodottságot a rendező nyilvánvalóan a figyelem elterelésével oldotta meg: az esztétikai élményre apellált, melyet néhány csinosnak mondható lány ébreszt, jórészt inkább a közönség férfi tagjaiban.
A meztelenkedés azonban nincs leigazolva, cél nélküli, már-már öncélú rendezői fogás, ahol valljuk be a feneküket mutogató koreográfus hallgatók elérik azt a hatást, hogy pár konzervatívabb nézőben már gusztustalanság érzetet keltsenek a meztelen hátsók és hátulról felvillanó női nemiszervek.
Prolikká és középszerűvé degradálja ez a fajta naturalista ábrázolásmód a légiességgel egyáltalán nem rendelkező pucér színésznőket, melyek elmosódnak a darab polifonikus kuszaságában. Ugyanakkor hatalmas élmény volt, ahogy Woland show-jára bevonul a kompánia a székeken egyensúlyozva a nézőtérről. Némelyek azért reménykednek az előadás ezen pontján, hogy részvételi színház kerekedik hamarosan. De marad a távolságtartás. A hallgatók egyfajta fizikális megerőszakolásának lehetünk tanúi.
Nem tudom eldönteni, hogy jól érzik-e magukat a bőrükben. Mi a cél? Ebből merítve válhatnak majd jó koreográfusokká? Hogyan? Szükséges a meztelenség keresztségén átesni ahhoz, hogy a jövőbeni rendezéseik során elmondhassák a színészeiknek, hogy vetkőzz fiam/lányom, én is megtettem?
Szuggesztív tánc, unalmas dialógok
A szöveg bár zseniális, a dialógok unalomba hajlanak. Főleg Pilátus jelenetei untatnak, amik még olvasópróbának se mennének el rosszabb helyeken. Érdekes, hogy Pilátust ugyanaz a lány játssza, aki később a zsebkendős boszorkányt, akiért könyörög Margarita Wolandnak, hogy bocsásson meg neki. Mi lehetett a cél?
A koreográfia dinamikát adott a darabnak, és komplex érzelmeket kelt. A rendkívül jó zene (ami egy effektekkel feltuningolt menő dobszettből hangzik) transz állapotba viszi a nézőt, a moszkvai buli jelenet rendkívül szuggesztív, és remekül adja vissza a hangulatot.
Továbbá Margarita figurája (Ténai Petra) szépen felívelt egészen addig a pontig, míg őt is le nem vetkőztették. Az eredeti műben fekete hajú nőt egy szőke színésznő alakította, mely élénkebbé tette a figurát a színpadon, és centralizálta a közönség figyelmét, egy pillanatig sem lehetett levenni róla a tekintetünket. Ami hatott az a tisztaság, ami a színésznő arcán tükrözödött, melytől idegen volt a félmeztelenség.
Csipke bugyik, mellek, felsőtestek
Piros csipke bugyiban, izzadt, fiatal testével a két alsónadrágos fiú játszótársa mellett szinte komikusan hat. Mintha valami swinger klub alagsorába tévedtünk volna, ahol megpihennek két menet között a kiégett figurák és Mr. Bean főz nekik egy presszó kávét. A sóhajai áthatóak voltak, a mozdulatai szépek, kecsesek. Hirtelen szépség került a darabba, valami kedvesség, ami eddig a kaotikus durva naturalista bemutatásból hiányzott: talán maga az élet és a lélek.
A színész pedig élt, arca sugárzott: jó volt látni, hogy végre valaki komolyan veszi a szerepét és megpróbálja át is élni azt, nem pusztán a látványért dolgozik. Ténai Petra és Molnár G. Nóra kiemelkedik játékával és színpadi jelenlétével a többiek közül.
Moszkvai valóság és fekete-mágia
A bál végre váltást hozott a darabba: egzisztencialista sámán elemekkel dolgozó táncot, ahol a szereplők hitelesen megidézik a legbelsőbb lényükkel a boszorkányok éjszakáját. Hatalmas erőnléttel másznak a falon, testükkel mímelve a kaput, ahol Margarita fogadja a vendégeket. A fejük fölé emelt Margarita meztelen felsőteste ez alkalommal nem volt zavaró elem: egyfajta dionüszoszi apokaliptikus hangulatot kaptunk. A bonyolult mozgáselemekkel tűzdelt események során Margarita egy férfi vállán állva fogadta kegyesen alattvalóit, kik egy oldalra döntött deszkán igyekeztek felkapaszkodni azokba a magasságokba ahol királynőjük állt. Kipréselte osztályából a rendező végül is a kreativitást, és mindaz ami eddig unalmasan ismétlődő, öncélú meztelenkedésnek hatott, most végre értelmet nyert. A ledarált hús végül összeáll, kisül, és lecsúszik a torkon.
Osztályvezető
Horváth Csaba
Hallgatók
Mester – Gyulai-Zékány István
Margarita – Ténai Petra
Jesua – Molnár G. Nóra
Woland – Kotormán Ábel
Korovjov – Herman Flóra
Azazello – Gaál Dániel
Behemót – Molnár G. Nóra
Hella – Hojsza Henrietta
Pilátus – Barna Lilla
Kajafás – Nagy Henrik
Berlioz – Vadász Krisztina
Hontalan Iván – Nagy Péter István
