A Föld mágneses pólusváltása és a naptevékenység csökkenése olyan apokaliptikus környezetet teremthetett 42 ezer évvel ezelőtt, amely közrejátszhatott egy sor jelentős eseményben, a megafauna kipusztulásától kezdve a neandervölgyi ember kihalásáig.
Ezer éven át tartó gyilkos pólusváltás
A Föld mágneses mezeje védi a bolygót a világűrből érkező halálos sugárzással szemben, ám amikor a mágneses sarkok megcserélődnek, amely sokszor bekövetkezett már a múltban, ez a védőpajzs drasztikusan meggyengül, kitéve a bolygót a napszél elektromosan töltött részecskéinek – írja a The Guardian. Az úgynevezett Laschamps-elmozdulás egy átmeneti pólusváltás volt 42 ezer évvel ezelőtt és nagyjából ezer évig tartott.
Korábbi tanulmányok kevés bizonyítékot találtak arra, hogy az esemény jelentős hatással volt a Földre, valószínűleg azért, mert nem konkrétan a sarkok megcserélődésének idejére fókuszáltak.
Az Új-dél-walesi Egyetem szakemberei szerint a pólusváltás, egy alacsony naptevékenységgel kísért időszakkal párosulva, állhatott egy sor olyan éghajlati és környezeti jelenség hátterében, amelyek drasztikus következményekkel jártak.
A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői Új-Zéland ősi, déli kaurifenyőinek évgyűrűin végeztek szénizotópos kormeghatározást. Ez lehetővé tette, hogy nyomon kövessék a radioaktív C-14 (szén-14) izotóp légköri koncentrációjának emelkedését, amely a Laschamps-elmozdulás idején a Földet érő nagyenergiájú kozmikus sugárzás növekedésének eredménye volt.
A neandervölgyi ember fényvédővel védte magát a sugárzás ellen
A szakemberek a világ különböző tájairól származó mintákat, köztük jégmagokat vizsgálva megállapították, hogy számos jelentős környezeti változás, például a mai Észak-Amerika területét borító jégtakaró jelentős megnövekedése ment végbe a bolygón a radioaktív C-14 izotóp légköri koncentrációjának megnövekedésével párhuzamosan. A jégmagok elemzésének eredményei továbbá azt sugallták, hogy a Laschamps-elmozdulás a naptevékenység csökkenésével, úgynevezett Nagy Szoláris Minimumokkal eshetett egybe.
Az eredmények szerint a légköri változások jelentős hatással voltak egyebek között az éghajlatra. A környezeti változások, amellett, hogy valószínűleg felerősítették a jégtakarók növekedését és hozzájárultak az ausztrál megafauna kipusztulásához, a vörös festékanyagos kézlenyomatok megszaporodásában is szerepet játszhattak, mivel a neandervölgyi ember ezt a pigmentet használhatta fényvédőként a megnövekedett ultraibolya-sugárzás ellen.
Kapcsolódó cikk
Egy újabb kutatás megint átírhatja, amit eddig az őskori migrációról tudhattunk
Ebben az időszakban a barlangokat is egyre gyakrabban használták őseink és a barlangrajzok is megszaporodtak, hiszen ezek a föld alatti területek védelmet nyújthattak a zord éghajlati és környezeti körülmények ellen. Mindez kiélezhette a versenyt a neandervölgyiek között és közrejátszhatott a kihalásukban. A Föld mágneses mezeje nagyjából 9 százalékkal gyengült az elmúlt 170 évben és a kutatók szerint nem lehet kizárni egy újabb pólusváltás lehetőségét. Egy ilyen esemény drasztikus következményekkel, például a villamos- és a műholdhálózat károsodásával, megsemmisülésével is járhatna.