
Sokkoló jelenség az ünnepen: tűzgömb jelent meg Magyarország felett, videó rögzítette
Látványos tűzgömb haladt el hazánk fölött épp karácsonykor. Az Időkép miskolci kamerája december 25-én este rögzítette a látványos jelenséget.
A majomhimlő eredetileg Nyugat- és Közép-Afrikából származik, és május elején kezdtek el Európában is azonosítani eseteket. Most Csehországban is találtak fertőzést, írja a Blikk.
A regisztrált beteg egy belgiumi fesztiválon vett részt, és a tünetek hazatérése után jelentkeztek. Csehország fővárosában, egy központi katonai kórházban kap kezelést.
Összesen három személyt teszteltek a fertőzésre, a másik két teszt negatív eredményt hozott, de továbbra is vizsgálják.
A majomhimlőt már az Egyesült Királyságban és Szlovéniában is azonosították.
Kapcsolódó cikk
Még nem kell aggódni, de ébernek kell maradni.

Látványos tűzgömb haladt el hazánk fölött épp karácsonykor. Az Időkép miskolci kamerája december 25-én este rögzítette a látványos jelenséget.
A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) kutatói megfejtették, hogyan tudnak az idegsejtek egységes jeleket küldeni egymásnak.
Ritka és szép égi jelenség lesz látható: a 23 százalékos holdsarló megközelíti, majd teljesen elfedi a Szaturnusz bolygót.

Az olasz egészségügyi minisztérium kiemelt ellenőrzést rendelt el a repülőtereken a dengue-láz miatt.
Különleges logóval tiszteleg Mario Molina mexikói vegyész munkássága előtt a Google a főoldalán.
A szivárgás miatt egy űrséta is meghiúsult.
Telkes Máriát, a Napkirálynőt ünnepli ma a Google. A magyar származású biofizikus tette le a napenergia hasznosításának alapjait, munkáit számos alkalommal elismerték.
A dark weben gyerekek képére vadászó pedofilokat keresték meg, és terápiával próbálták csökkenteni a beteges vágyaikat.
Mediterrán ciklon.
A fényképen az amerikai zászló, a NASA logója és a Hold is látható.
Úgy gondolja, a koronavírus szezonálissá fog válni.
Átmérője 330 és 740 méter között van.
A felfedezett bolygó sűrűsége olyan, mint a mályvacukornak.
Egy napkitörés-sorozat fog komoly hatásokat gyakorolni a Földre.
Hamarosan árulni is kezdik őket.
Nem tudni, becsapódik-e.
Heti kétszer 20 perc az egészség titka.
Szakértőket gyűjtenek össze, hogy megvizsgálják az észlelt eseteket.

Komolyabb hatása lehet, mint azt gondolnánk.
Már sokszor elhalasztották a küldetést.
Életmentő lehet.
Az éghajlatváltozás számos aggodalomra ad okot, de a legégetőbb probléma vitathatatlanul a tiszta vízellátás.
Már hat betegnél járunk.
Inkább hasonlított földönkívülire, mint halra.
Szokatlanul viselkedik a majomhimlő.
A 40 fokot is meghaladhatja.
Az arcán jelentek meg a hólyagok.
Túl nagy a galaxis ahhoz, hogy ne legyen.
A globális felmelegedés miatt egyre több a dengilázat terjesztő tigrisszúnyog.
Először azt hitték a kutatók, rossz a kamerájuk.
Nyáron sem szabad hátradőlni.
Arra kért mindenkit, akinél felmerült a fertőzés gyanúja, hogy forduljon orvoshoz.
Még nem kell aggódni, de ébernek kell maradni.
Abban reménykednek, így a Földre vonzzák a földönkívülieket.
Egy nukleáris csapásnak valóban súlyosabb következményei lennének. Még annál is, amire elsőre gondol.