Az unortodox tea és a sámli átminősítése
Matolcsy György megigazította a szemüvegét, leporolta a hajtókáját, majd körbenézett a hat négyzetméteres helyiségben, mintha csupán a Monetáris Tanács rendkívüli ülésére érkezett volna pár perc késéssel.
– Jó napot kívánok, uraim – kezdte kimérten Matolcsy, miközben tekintete megakadt a sarokban álló, megviselt háromlábú sámlin. – Látom, a belső fogyasztás élénkítésére tett kísérletek máris strukturális akadályokba ütköztek.
– Gyuri, te meg mit keresel itt? – kérdezte Szivek a priccsről leugorva. – Azt hittük, még mindig az Optima kötvényeit magyarázod a sajtónak.
– A valóság egy többdimenziós mátrix – felelte Matolcsy, és határozott mozdulattal leült a sámlira. – Ez nem szék. Ez a zárka likviditási központja. A felmosóvödör pedig az alapítványi tőkealap. Ha a teát ebben a kannában hagyjuk kihűlni, a kamatkörnyezet azonnal megfojtja a reggeli dinamikát.
– Te jó ég – temette arcát a kezébe Hankó Balázs. – Éppen most fejeztem be a priccsrendszer akkreditációját. Nem vezetheted be a jegybanki alapkamatot a lavórra!
– Balázs, maga túl lineárisan gondolkodik – nézett rá szigorúan a volt jegybankelnök. – Ha a reggeli kenyérhéjat nem esszük meg most, hanem betesszük a cipősdobozba háromnapos lekötésre, estére fedezetet nyújt a harmadik deci langyos vízre.
– Na persze, unortodox penész – mormogta Jellinek, és közelebb lépett a sámlihoz. – Figyelj, Gyuri. Hagyjuk a makrogazdaságot a börtönőröknek. A pletykák szerint kint már mindenki az Ádámot keresi. Hol van a fiad, amíg mi itt a műanyag kanállal próbáljuk modellezni a piacgazdaságot?
A kérdés után a zárkára feszült, nehéz csend telepedett, miközben Matolcsy lassan összefonta az ujjait, és a mennyezeti lámpa felé emelte a tekintetét, mintha a válasz a repedezett vakolat mögül érkezne.
