Továbbra is mélyponton van a női rendezők foglalkoztatottsága Hollywoodban: 2018-ban a 250 legnagyobb bevételű hollywoodi produkciónak mindössze 8 százalékát rendezték nők – számolt be az adatokról pénteken a The Guardian.

A 21. alkalommal közzétett jelentés rámutat, hogy egy évvel korábban, 2017-ben még 11 százalékos volt a női rendezők részvétele a legnagyobb bevételű hollywoodi produkciókban. A tavalyi adat azért is meghökkentő, mivel közben úgy tűnt, elindult valamiféle elmozdulás a filmiparban a női egyenjogúság felé.

Oscar Kathryn Bigelow
Kathryn Bigelow A Legjobb Rendezőnek Járó Oscar-Díj Átvételekor / Fotó: Oscar

A brit lap által ismertetett éves jelentés szerint a női rendezők aránya nagyjából két évtizede változatlan: a filmiparban “alapvetően alulreprezentáltak” a nők.
Martha Lauzen, a jelentés szerzője, a San Diegó-i Egyetem nők filmes és televíziós részvételével foglalkozó központjának igazgatója kiemelte: az elemzés nem talált bizonyítékot arra, hogy a filmiparban bármilyen pozitív fordulat áll volna be, holott ezt tavaly sokan megjósolták.

Charlotte Prodger bebizonyította, iPhone-nal is lehetsz filmrendező

Manapság az okostelefonok már olyan kiváló kamerákkal és technológiával vannak felszerelve, hogy akár filmet is tudunk forgatni ezekkel az eszközökkel. Charlotte Prodger is a British artist working with moving image, printed image, sculpture and writing. Her work explores issues surrounding queer identity, landscape, language, technology and time.

A filmes szakmákban dolgozó nők aránya tavaly kicsit nőtt: a 2017-es 18 százalékról 20 százalékra. Közülük legtöbben, 26 százaléknyian producerek voltak. Az operatőrök közül csak 4 százalék volt nő.

Petty Jenkins Popsugar
Petty Jenkins A Wonder Woman Rendezőnője / Kép: Popsugar

Lauzen hangsúlyozta, hogy a hathatós változásokhoz a filmipar legfőbb szereplőinek, a stúdióknak, az ügynökségeknek, a céheknek és szövetségeknek a nagyszabású erőfeszítésére lenne szükség.

Enyedi Ildikó 1 milliárd forintot nyert az új filmjére / ContextUs

Enyedi Ildikó új filmje Füst Milán világhírű regénye alapján készül. Az Inforg-M&M Film vezetésével német, olasz és francia partnerekkel készül. Anémet-francia Arte és az olasz RAI televíziók, valamint az Eurimages 500 ezer eurós támogatásával készülő film forgatása tavasszal kezdődik. Störr kapitány feleségét Léa Seydoux francia színésznő alakítja.

Magyarországon szerencsére jobb a helyzet, hiszen több magyar rendezőnővel is büszkélkedhetünk. Goda Kriszta, Enyedi Ildikó és Mészáros Márta is rengeteg pénzt kapnak filmjeik elkészítéséhez.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.