Amikor a dizájn szembemegy a mai életmóddal
A korszak ülőbútorait egykor Charles és Ray Eames, George Nelson vagy Eero Saarinen úgy tervezte meg, hogy a letisztult forma a funkcionalitással társuljon. Bár forradalmi újításaik vitathatatlanok, a tárgyak funkciója egy egészen más korszak igényeit tükrözte.
Ezek a fotelek és kanapék a múlt század közepének szokásaihoz igazodtak: egyenes háttámlával készültek, formális és udvarias társalgások színterének szánva. A konstrukciók a feszes testtartást támogatták a délutáni teázások vagy esti beszélgetések során.
A mai lakók mindennapi szokásai azonban gyökeresen megváltoztak, és a merev faszerkezetek nem kompatibilisek az okostelefonozással és a kanapén való elnyújtózással. Még maga Cara Greenberg is elismerte, hogy manapság egy kényelmes kanapéra vágyik, ami szerinte egyáltalán nem ennek a bútorkorszaknak az erőssége.
A vékony lábakon álló kanapék és fotelek vitathatatlan előnye volt, hogy szellősebbé tették a szűk teret, mert láthatóvá hagyták a padló felületét. A vizuális tágasság trükkje azonban kevésnek bizonyul, ha a bútor nem ad valódi pihenést.
A kényelmi kompromisszumok miatt egyre több lakástulajdonos dönt úgy, hogy lecseréli a merev, múzeumi hangulatú ülőalkalmatosságokat mélyebb és puhább alternatívákra.
A sablonos megoldásokkal szembefordulva Carina Harford belsőépítész olyan enteriőröket alakít ki, amelyekben merőben szokatlan korszakok és bútordarabok kerülnek egymás mellé.
