A megfizethető formatervezésből elitista luxus lett
A modernizmus és a mid-century mozgalom eredeti alapgondolata a hozzáférhetőség volt a második világháború után. Keith Stephenson, a londoni Mini Moderns dizájnstúdió társalapítója hangsúlyozta, hogy a formatervezésnek soha nem szabadott volna elitista kiváltsággá válnia, célja a jó minőségű tárgyak elérhető áron történő biztosítása volt.
Az elmúlt években azonban a nemzetközi felvásárlási láz pont ezt a demokratikus jelleget számolta fel. A brit Ercol, McIntosh vagy G Plan fabútorokat óriási mennyiségben kezdték felvásárolni európai és japán gyűjtők.
A folyamat drámai drágulást idézett elő: Laura Budds visszaemlékezése szerint még 2019-ben is lehetett találni tálalószekrényeket 50 fontért az aukciókon, mára viszont szerencsés esetben is 300–400 fontot kell fizetni értük.
Natasha Landers kelet-londoni belsőépítész felidézte, hogy korábban 30 fontért vásárolt vintage könyvespolcot, amely ma már a többszörösét éri, 50 fontos dohányzóasztala pedig ma 200 fontot kóstálna. A szakember úgy látja, a műfaj elveszítette eredeti elérhetőségét.
A gyűjtői darabok árrobbanása oda vezetett, hogy a valódi minőséget ma már csak a vagyonosabb réteg engedheti meg magának, elidegenítve az új vásárlókat.
Az anyagi elérhetetlenség mellett azonban egy másik probléma is felmerült: Charles és Ray Eames legendás ülőbútorai alapvető funkcionális ellentmondásba kerültek a mai otthoni szokásokkal.
