1. A Paul Janet-féle arányossági elmélet: miért jelent kevesebbet egy év a megélt életünkből?
A szubjektív idő gyorsulásának legkorábbi matematikai magyarázatát Paul Janet francia filozófus fogalmazta meg 1877-ben. Az úgynevezett arányossági elmélet szerint az ember a megélt időtartamokat mindig a már eltelt élettartamához viszonyítva érzékeli. Egy ötéves gyermek számára egyetlen esztendő a teljes eddigi létezésének húsz százalékát teszi ki, ami óriási arány, és rendkívül hosszú időnek tűnik. Ugyanez az egy év egy ötvenéves felnőtt számára már mindössze a megélt élet kettő százaléka.
A matematikai modell megmutatja, hogy a megszerzett tapasztalatok gyarapodásával minden egyes újabb időegység egyre kisebb szeletét képezi a teljes élettörténetnek. Amikor visszatekintünk az elmúlt időszakra, a memóriánk automatikusan ehhez a már létező nagy adatbázishoz viszonyít. Ezért tűnik úgy, hogy a húszas évek után a naptári évek sokkal közelebb kerülnek egymáshoz, és a dekádok szinte észrevétlenül csúsznak át egymásba.
Későbbi matematikai finomítások, mint például Robert Lemlich 1975-ös modellje, rámutattak, hogy a szubjektív idő zsugorodása nem lineárisan, hanem a megélt életkor négyzetgyökével arányosan történik. Ez azt jelenti, hogy a szubjektíven érzékelt élettartam fele már a húszas éveink elejére felhalmozódik. Az elmélet önmagában azonban csak a tiszta matematikát írja le, és nem magyarázza meg, milyen fizikai változások mennek végbe az agyban a korosodás során. A matematikai arányok mellett azonban egy fizikus professzor azt is bebizonyította, hogy az agyunk által rögzített mentális képek száma is megváltozik az évek múlásával.
