A NASA bejelentette, hogy kilenc hónapos vizsgálatot tervez több ezer azonosítatlan légi jelenséggel kapcsolatban.

Daniel Evans, a NASA kutatási vezetője elmondta, hogy kutatócsoportot raknak össze, akik a “gyakori és folytonos” UFO-észlelésekkel fognak foglalkozni, írja a DailyStar.

Hozzátette, hogy a kutatócsoport “a világ néhány vezető tudósából, adatkezelőből, mesterséges intelligenciával foglalkozó szakemberből, repülésbiztonsági szakértőből áll majd”.
A csapatot David Spergel asztrofizikus vezeti, aki azt tervezi, hogy a NASA által a Föld légköréről már összegyűjtött hatalmas mennyiségű adat megvizsgálásával kezdi.
A kongresszusi meghallgatáson Scott Bray, a Naval Intelligence amerikai igazgatóhelyettese azt mondta, hogy az UFO-találkozások „gyakoriak és folyamatosak”.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet