Érkezi kaz emelt nyugdíj!
Pénteken érkezik a hatszázalékkal megemelt nyugdíj, több mint két és félmillió idős ember kap átlagosan 13 ezer forinttal többet.
Februárban pedig jön a 13. havi nyugdíj is, vagyis jövő hónapban kéthavi járandóságot visz a postás – írja a Híradó.hu.
A portál a cikkében kiemelte, hogy nem ez az első alkalom, amikor a nyugdíjak vásárlóereje növekedést mutat.

Kapcsolódó cikk

Megjegyezték, hogy 2010 óta a kormány már kilencszer hajtott végre nyugdíjemelést, amely minden esetben meghaladta az inflációs rátát, ezzel jelentős mértékben növelve a nyugdíjasok pénzügyi helyzetét és vásárlóképességét.

Az idősek támogatásának folytatásáról szólva, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy az idei évben 4 százalékos GDP-növekedést prognosztizál, ami lehetővé teszi a nyugdíjprémium kifizetését is. Ezen felül, Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakértő az M1 csatornán elmondta, hogy a magyar gazdaság újból erősödési jeleket mutat. 

Kapcsolódó cikk

A szakértő hangsúlyozta, hogy az infláció és a kamatlábak csökkenése, a folyamatosan növekvő beruházások és az Európai Uniótól érkező pénzügyi források nem csak a gazdaság növekedését segítik elő, hanem hozzájárulnak az emberek jólétének javulásához is.
„Örülhet, aki dolgozik, mert a gazdaság jól fog működni, és lesznek munkahelyek, a bérek is növekedni fognak. És örülhetnek a nyugdíjasok is, hiszen a jó gazdasági dinamika a nyugdíjprémiumban is meg fog majd mutatkozni” – mondta Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium gazdaságpolitikai műhelyének vezetője.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.