A korosztályok szerinti koronavírus elleni, tömeges oltást szabad regisztrációval váltották fel az olasz egészségügyi hatóságok csütörtökön, de a tartományok továbbra is eltérő oltási ütemezést követnek.

Tömeges oltás: A lakosság 60%-a már megkapta az első oltást

A december végén indított olaszországi oltókampány mostanáig mindenhol korosztályok szerint haladt. A hetven év felettiek több mint 85 százaléka ár megkapta az oltás első adagját az utóbbi több mint öt hónapban.  

A hatvanmilliós országban összesen 35,8 millióan kaptak védőoltást, közülük 12,3 millióan részesültek már a második dózisban is.

Olaszorszag Fiatalok Tomeges Oltas
Érettségizők Várnak Az Oltásra Rómában / Fotó: Cecilia Fabiano / Lapresse

Az egészségügyi minisztérium rendelkezése szerint csütörtökön megkezdődött a tömeges oltás, ami azt jelenti, hogy szabaddá vált az oltási regisztráció a 12 évesnél idősebbek számára.

Ennek ellenére a tinédzserek oltását csak négy észak-olaszországi régióban indították el. Az ország többi térsége eltérő ütemezést követ.

Hálózsákkal, kempingszékkel táboroztak a fiatalok az oltópontok előtt 

Miközben Venetóban a 12 és 39 év közöttieket oltják a tervek szerint augusztus 4-éig, addig a közép-olaszországi Lazióban még a negyven felettieknél tartanak. Szicíliában még nem fejezték be a középkorúak oltását, de ezzel egy időben oltják az érettségire készülőket is.

Bolognában szerdán regisztráció nélküli oltási napot tartottak a fiataloknak, akik szabályosan megrohamozták az oltópontot. A tolongás több esetben verekedéssé fajult.

#Covid, #vaccino #Johnson&Johnson: open day a #Bologna, #folla di 5mila persone per 1200 dosi

Assembramenti, urla e spintoni fino all'arrivo dei carabinieri. Questo durante gli attimi di tensione vissuti a Bologna dove si è aperto il primo Open Day co...

Szardínia, Molise és Friuli-Venezia Giulia tartomány már az úgynevezett fehér zónához tartozik, vagyis kikerültek a járvány-veszélyességi fokozatokból. Ennek ellenére nem törölték el az éjféltől érvényes kijárási tilalmat, és továbbra is kötelező a szájmaszk viselése és a biztonsági távolság betartása.

Június 7-étől Abruzzo, Liguria, Umbria és Veneto is a fehér zónába lép át, június 14-étől pedig a legnépesebb Lombardia és Lazio is. Számítások szerint június 21-étől az egész ország „fehér” lesz, több óvintézkedést azonban továbbra sem akarnak eltörölni. A vendéglátás annyi engedményt kapott, hogy az éttermek, presszók a belső tereket is megnyithatják, de asztalonként csak négy vendéget fogadhatnak kültéren is.

Olaszországi vizsgálatok alapján készült az a tanulmány, amely szerint a fertőzésen átesettek védettsége akár egy évig is eltarthat. Aki pedig a Pfizer vagy az AstraZeneca vakcináját kapja, nagy eséllyel védett a mutációk ellen is.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet