Miközben a nyugati szankciók kezdik megviselni Oroszországot, sok milliárdos úgy döntött, hogy Dubajba menekül, hogy visszatérhessen az ukrajnai háború előtti fényűző életébe.

Az Egyesült Arab Emírségek azon kevés országok közé tartozik, amelyek pártatlanok maradtak az orosz invázióval kapcsolatban, és szeretettel várják akár az oroszokat is, hogy luxusban várják ki a háború végét, írja a Daily Star.

Miután a nyugat Oroszországra kivetett szankciói az ország leggazdagabbjait sem kímélik, sokan döntöttek úgy, hogy egy új országba menekülnek, ahol biztosított a korábban megszokott életszínvonal. Bulgariba, ahol a bérleti díjak átlagosan évi 300 000 font (kb. 130 millió forint) körül mozognak a beszámolók szerint annnyian érkeztek, hogy az oroszok “otthon érzik magukat”.

Vlagyimir Putyin február 24-én hajnalban rendelte el az Ukrajna elleni támadást. Az Európai Unió több állama is szankciókat szabott ki az ország ellen. A kezdeményezéshez cégek és művészek is csatlakoztak, például az orosz delegációt a következő cannes-i fesztiválról is kizárták, Vaszilij Petrenko karmester felfüggesztette oroszországi munkáit, és az Emmy-díjért sem indulhat orosz állami produkció. Miután az IKEA, majd a McDonald’s is bejelentette, hogy felfüggeszti tevékenységét az országban, kígyózó sorok alakultak ki az intézmények előtt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet